A Sebkezelés Blog archívuma - 6

Május 5-én jelent meg a Journal of Inflammation Research c. folyóiratban Teklie Mengie (Debre Tabor, Etiópia) és munkatársainak cikke, amelyben az Achyranthes aspera levelének 80%-os kivonata frakcióinak sebgyógyító- és gyulladáscsökkentő aktivitását vizsgálták patkányokban. Ez a publikáció adja az apropóját annak, hogy röviden bemutassam az útiparéj kapcsolatát a sebkezeléshez és a sebgyógyuláshoz. De mi is a növény, amely szerepel a tradicionális japán (kampo) és apamarga néven az indiai medicina fontosabb gyógynövényeinek listáján? Egy világszerte elterjedt gyomnövény. Gyógyászati célokra elsősorban a magas szintű polifenolt, flavonoidot és antioxidánsokat tartalmazó gyökerét használják fel. A hagyományos gyógyítók szerint a gyökérkivonat hozzáadása bármely gyógynövényalapú gyógyszerhez adva növeli annak hatását. Alkalmazási területei a homeopátiában: hasmenés, vérhas, vizelethajtó, menorrhágia, asztringens, kutya- és kígyómarás, bőrbetegségek.

A fekete üröm (Artemisia vulgaris, common mugwort) különböző illóolajokat (kámfort, cineolt, borneolt, tujont), flavonoidokat, triterpéneket és kumarin-származékokat tartalmaz. A „gyógynövények anyját” bélféregűzőként is használták, ezért időnként összetévesztik azzal a szintén az őszirózsafélék közé tartozó fehér ürömmel, amelynek gyógyászati felhasználásáról és a sebkezeléshez való kapcsolódásával már foglalkoztam korábban. Teája kiváló étvágyjavító és epeműködést serkentő, de használják görcsoldóként és bélféregűzőként is. Gyökerének főzetét a népgyógyászatban erősítőként, görcsoldóként, epilepszia és hisztéria ellen használják. Külsőleg reuma ellen és a sebek gyógyítására is jó. Enyhíti a hegek vagy égések okozta viszketést. Az ájurvédában szívpanaszok, nyugtalanság, rosszullét és rossz közérzet ellen alkalmazzák. Kínában hagyományosan a kolerát és a leprát is kezelték vele, „Ai Hao” néven ismert illóolaját fekélyek és hasmenés gyógyítására írják fel.

A Brassica rapa subsp. chinensis-nek, e kelkáposztával rokon növénynek flavonoid és mustárolaj tartalma miatt antibiotikus, tisztító hatást tulajdonítanak. Szinte nincs kalóriatartalma (mivel a 95%-a víz), viszont a vitamin- és nyomelem tartalma kiemelkedően magas. Gazdag C- és K-vitaminban, béta-karotinban, folsavban, emellett számos fontos ásványi anyagot tartalmaz. Antioxidánsai fontos szerepet játszanak a rákmegelőzésben és a koleszterinszint csökkentésében. A keleti gyógyítók már az ókorban használtak káposztalevet a nehezen gyógyítható sebek kezelésére. A friss leveleket égési sérülések kezelésére használták. Különösen hatékonynak bizonyult a tojásfehérjével való keverése. A tibeti szerzetesek pak choi-alapú gyógyszereket használtak gyulladáscsökkentésre és a rák ellen. Európában az 1800-as években jelent meg. Sebgyógyító hatásának tudományos vizsgálata és igazolása még várat magára. Az Advancedtissue.com a Healthline-ra hivatkozva azt javasolja, hogy a sebgyógyulás gyorsításához a sötét levelű zöldségek közül a hínár, a kelkáposzta, a spenót, a petrezselyem és a zöldbab mellett szerepeljen a pak choi is.

A Föld Napja alkalmából egy veszélyeztetett fajnak, a tengerikókusznak (Lodoicea maldivica vagy coco-de-mer) a sebkezeléshez való kapcsolatával foglalkozunk. 2012-ben a Journal of Botany folyóiratban jelentek meg Stephen Blackmore-nak (Edinburgh, Egyesült Királyság) és nemzetközi kutatócsoportjának megfigyelései a L. maldivica morfológiájáról, beporzásáról és termesztéséről. Ebben azt is megemlítik, hogy a növényt az ott élő emberek számos módon hasznosították. Leveleiből nádtetőt készítettek, amelyek alkotóelemeit a levelek ereiből készült cérnával varrtak össze. Készítettek belőle kosarakat, kalapokat és szőnyegeket, sétabotokat és még sok mást. Dióját edényként használták. Az éretlen dió belsejében található zselét csemegének tekintették, míg a fiatal levelek indumentumát (a növényt borító szőrök összességét) párnák és matracok tömésére, illetve sebgyógyításra használták.

Egy a közelmúltban megjelent cikk adja az apropóját annak, hogy röviden bemutassuk a lárvaterápiát. A bakteriális szennyeződés, az antibakteriális rezisztencia és más kapcsolódó tényezők miatt késleltetett sebgyógyulás nagy gondot okoz a krónikusan fertőzött sebekkel küzdő betegek kezelésében. A lepedék eltávolításának, az ún. debridementnek az egyik módja – a mechanikai és a kémiai mellett – a maggot-terápia. A Calliphoridae (fémes- légyfélék) család bizonyos lárváinak gyógyászati tulajdonságai már régóta ismertek. Hosszú és jól dokumentált történelme van; az ausztrál őslakosok és a maják kultúrájában egyaránt ismert volt, de a reneszánsz időkben is alkalmazták.

Ana Paula Anzolin (Passo Fundo, Brazília) és munkatársai 2020-es cikkének konklúziója egyben e blogbejegyzés összegzése is lehetne: Az ózon gáz halmazállapotú vagy olajok formájában történő helyi alkalmazása kiemelkedő a szövetek helyreállításának kezelésében, mivel elősegíti a sebgyógyulást, valamint antimikrobiális, immunológiai, antioxidáns és oxigénellenes tulajdonságokkal rendelkezik. Az ózonozott olaj hatékonysága integratív terápiát jelenthet a szöveti elváltozások kezelésében, különösen olyan betegeknél, akik olyan kórképekkel rendelkeznek, mint a cukorbetegség, az érelmeszesedés és az öregedési folyamat. Olyan betegségek esetén, mint a fekélyek vagy az aftás szájgyulladás, az ínygyulladás és a dermatitis, az ózonozott olaj elősegíti a fájdalomcsillapítást és a gyógyulási folyamat gyorsulását.

A Vitalitas-magazin.hu a máriatövist bemutató cikkében kitér arra, hogy külsőleg alkalmazva nagyszerű sebgyógyító, mert antioxidáns polifenoljainak köszönhetően remek bőrösszehúzó, valamint hozzájárul a vérzések elállításához. Rendszeres bemasszírozás mellett az ízületi fájdalmak, reuma, zúzódások és horzsolásos sebek ellen is hatékonynak tartják. Ezúttal hazai, igaz angol nyelven megjelent tudományos forrást is találtam. Fehér Pálma és munkatársai a Jurnal Medical Aradean c. romániai szaklapban megjelent tanulmányukban különböző területeken tekintették át a S. marianum kivonat helyi alkalmazását. Ali Aliabadi később általam is megemlített cikkére hivatkozva megállapítják, hogy a szilimarin kenőcsök 5, 10 és 20%-os koncentrációban történő lokális alkalmazása hatásos volt a diabéteszes sebek kezelésében.

A Közel-Keletről származó citromfű (Melissa officinalis) első ismert hazai írásos említése 1775-re datálható, amikor megjelent Csapó József, debreceni főorvos elsősorban gyógyászati célokat szolgáló füveskönyve, az Új füves és virágos magyar kert, ahol czitrom-fü alakban szerepel. Pedig már ott volt ereszoszi Theophrasztosz ie. 300 körül írt Historia Plantarum-ában, s a növényt vérzéscsillapításra ajánló idősebb Plinius, római író-polihisztor is beszámolt arról, hogy virágaiban különösen sok a nektár, ezért a méhek nagyon kedvelik. Nem is véletlen, hogy a görög eredetű Melissa női név jelentése „mézelő méh”. A görögök (Melissophyllon néven) és a rómaiak (Apiastrum) főként béltisztítóként használták, az arabok úgy vélték, hogy használata elűzi a rosszkedvet és a szomorúságot. Dioszkoridész a leveleit sebkezelésre is ajánlotta.

A galagonya jótékony hatását a 19-20. század során igazolták. Flavonoidokat (vitexint, hiperozidot, rutint), aminszármazékokat (feniletilamint, tiramint), proantocianidokat és triterpéneket tartamaz. Javasolt alkalmazásai területei: aritmiák, érelmeszesedés, Buerger-kór, keringési rendellenességek, pangásos szívelégtelenség (CHF), hiperlipidémia, magas vérnyomás (hipertenzió), alacsony vérnyomás (hipotenzió), emésztési zavarok és galandféreg-fertőzések. Sorozatunkban az első olyan gyógynövény, amelynek a sebkezeléshez és sebgyógyuláshoz való kapcsolódásához semmilyen hazai utalást nem találtam sem a hagyományos gyógyászat, sem a modern medicina területén. Sőt, a nemzetközi orvostudományi és más irodalom sem siet nagyon a segítségünkre.

Az ókori egyiptomiak a kamillát a Napisten ajándékának tekintették. Ramszesz fáraó múmiáján is találtak belőle, a hieroglifákon is látható, megfázás elleni szerként használták. Hippokratész úgy vélte, hogy a gyógynövény enyhíti a menstruációs görcsöket és alkalmas a vértolulás kezelésére. Dioszkoridész gyakran említette a különféle betegségekre történő felírását. Nevét a görög eredetű chamos (föld) és milos (alma) szavak összetételéből kapta, ami alacsonynövésű, almaillatú cserjét jelent. Idősebb Plinius megemlíti a kamilla virág illatának hasonlóságát az almavirággal, és ezért használhatták ezt a kifejezést. A rómaiak tömjén és italok készítésére használták. Szerepel a különféle angolszász orvosi szövegeknek és imáknak a gyűjteményében, a 10. századi Lacnunga-ban („Orvosságok”). Egy 11. századi óangol gyógynövénykönyvben illusztrált bejegyzés is található róla. A középkorban a komló előtt a kamillát használták a sör ízesítésére.