Tengerikókusz és sebkezelés

Április 11-én számolt be az Agrotrend.hu arról, hogy a természetvédők a szigetlakókhoz fordultak a világ legnagyobb magvú növényének, a tengerikókusznak a megmentése érdekében. A Lodoicea maldivica vagy coco-de-mer csak a Seychelle-szigeteken nő természetes módon, s a 115 sziget közül is csupán kettőn, Praslinben és Curieuse-on. Nevét a XV. Lajos, francia király iránti tiszteletből kapta. Első írásos említése Garcia de Orta-hoz fűződik 1563-ból. A túlszedés miatt napjainkban már csak 8.000 ilyen növény él, amelyeket ráadásul az erdőtüzek, kártevők és a klímaváltozás is veszélyeztetnek. A Wikipédia szerint ezek a fák 220 évig is élnek, de sokan 1000 évre becsülik élettartamukat, mivel az 1768-ban a Praslin-szigetre érkező franciák csak fiatal hajtásokat találtak. A rákövetkező évben Marion Dufresne expedíciójának másodparancsnoka, Jean Duchemin visszatért a Praslin-szigetre, és akkora mennyiségű coco-de-mer diót exportált, hogy elárasztotta és gyakorlatilag elpusztította a piacukat.

Egy másik Wikipédia-oldal szerint Charles George Gordon brit tábornok, miután 1882-ben járt ugyanitt, elterjesztett egy legendát, amely szerint az itt található Vallée de Mai (1983 óta az UNESCO világörökségi helyszíneinek egyike) lenne az Édenkert. Azt állította, hogy bizonyítékkal tudja alátámasztani elméletét, miszerint a pálmafa a jó és rossz tudásának fája, a trópusi kenyérfa pedig az élet fája. Az Édenkert pontos helyeként a szigeten a Tengerikókusz-völgyet jelölte meg. Hogy honnan tudjuk ezt? Hát például Jonathan Kaplan „Contact Wounds: A War Surgeon's Education” („Kontakt sebek: A hadsebész oktatása”) című könyvéből (Grove Press, 2007).

A gyümölcs kókuszra hasonlít, de két-, három- vagy nagyon ritkán hatkaréjos. Kocsonyaszerű belsejét (endospermium) fogyasztják. A világ legnagyobb növényi termése, aminek tömege elérheti a 18, az érett gyümölcsé a 15-30 kg-ot, és akár 70 ilyen gyümölcs is lehet egy fán. A fáról lehulló gyümölcsök komoly veszélyt jelentenek. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a 40 fontos (kb. 18 kg-os) csúcsot nyilvántartó forrás a legkisebb tömegű magot nem jelöli meg, csak azt jegyzi meg, hogy epifiton (fán élő) orchideáknak nagyon apró magja van, 35 millió darab ad ki egy unciát (kb. 28 grammot). Egy másik helyen pedig az olvasható, hogy a coco-de-mer magja akár 12 hüvelykesre (kb. 30,5 cm-esre) is megnő, míg a legkisebb magvakat a Bernardino Antonio Gomes, portugál orvosról és botanikusról elnevezett Gomesa orchidea termeli.

A tengerikókusz gyümölcse néha lógó női mellekre, illetve női hátsóra is hasonlít, ezért erotikus szuvenírként is árulják. Minden bizonnyal főként ezzel magyarázható fokozatos eltűnésük.

A cukorbetegségben szenvedő emberek a növény héjának és magjának főzetét fogyaszthatják, hogy csökkentsék a vizeletben lévő cukor mennyiségét. A mag lázcsillapítóként (febrifugaként) szolgál, de alkalmazták a kolera, a hiperdipszia, az ödéma, az akut hasmenés, a kólika és az ópium- és az aconitum-mérgezés ellenszereként is. A Lodoicea maldivica Pers. neve az ajurvédában Abhi Narikela, s antidiabéteszes tulajdonságot tulajdonítanak neki. A másik többezer éves gyógyászati rendszerben, az Unaniban a neve Narjeel (Daryaee, Maghz).

Bizonyára nem lepődik meg azon – hiszen egy tematikus blog egyik bejegyzését olvassa –, hogy a L. maldivica-nak van némi kapcsolata a sebkezeléssel és a sebgyógyulással.

2012-ben a Journal of Botany folyóiratban jelentek meg Stephen Blackmore-nak (Edinburgh, Egyesült Királyság) és nemzetközi kutatócsoportjának megfigyelései a L. maldivica morfológiájáról, beporzásáról és termesztéséről. Ebben azt is megemlítik, hogy a növényt az ott élő emberek számos módon hasznosították. Leveleiből nádtetőt készítettek, amelyek alkotóelemeit a levelek ereiből készült cérnával varrtak össze. Készítettek belőle kosarakat, kalapokat és szőnyegeket, sétabotokat és még sok mást. Dióját edényként használták. Az éretlen dió belsejében található zselét csemegének tekintették, míg a fiatal levelek indumentumát (a növényt borító szőrök összességét) párnák és matracok tömésére, illetve sebgyógyításra használták.

Willie Andre és Katy Beaver ugyancsak megemlítik egy 2005-ös hírlevélben e sűrű, nedvszívó, a leveleket nemcsak az erős fénytől, de a túlzott vízvesztéstől is védő szőrbevonat ilyen célú felhasználását.

Ma, 2021. április 22-én van a Föld Napja! Blogbejegyzésünkkel a magunk módján emlékeztünk meg róla, s arról, hogy létünk alapja a biológiai sokféleség megőrzése.

Az illusztrációk forrása a Pixabay.com.