Fenyő és sebkezelés

Nyitóoldal > Blog > 2020

Magyar Sebkezelő Társaság

Szerző: Várhegyi László

Két héttel ezelőtt egy minisorozatot indítottam el az év vége négy kellékének, a mikulásvirágnak, a fagyöngynek, a fenyőnek és az alkoholnak a sebkezeléshez és sebgyógyuláshoz való kapcsolódásáról. A mostani blogbejegyzésben a fenyőt (Pinus) és különösen annak gyantáját vesszük górcső alá.

Fenyő A Wikipédia szerint a fenyőfélék főzetével a modern természetgyógyászatban (belsőleg, mézzel) légúti megbetegedéseket, torokgyulladást, meghűlést, epehólyag-gyulladást, veseköveket, gyomor- és bélbántalmakat kezelnek, és lázcsillapítóként használják. Alkalmazzák a tüdő betegségeire, a homloküreg gyulladására, az erdeifenyő fürdőjét pedig köszvény, izzadás és lábizzadás ellen tartják hatásosnak. A sebkezelésről nem történik említés. A WebMD megfelelő oldalán sem.

Pedig (például) 2018-ban Ibrahim Tümen (Bartin, Törökország) és munkatársai a tengerparti fenyő (Pinus pinaster Ait) antioxidáns, sebgyógyító és gyulladáscsökkentő tevékenységét és fitokémiai összetételét kutatva megjegyezték, a török népi gyógyászatban már régóta használják reumatikus fájdalomra és sebkezelésre. Megjegyzendő, hogy ők úgy találták, hogy a növény kúpjából származó illóolaj (fő alkotóeleme az α-pinén) mutatta a legmagasabb aktivitást, míg egyéb részei nem mutattak számottevő sebgyógyító, gyulladáscsökkentő vagy antioxidáns hatást. Igazolták, hogy a növény hagyományos használatát, és úgy vélték, helye lehet a modern orvostudományban. Hasonló következtetésre jutott egy évvel korábban egy Elif Dogan által vezetett másik török kutatócsoport, amelyik a fenyőkéreg extraktumát, a picnogenolt sebgyógyulást gyorsító hatását vizsgálta.

A tudományosan bevizsgált gyógyszerek és lokális kezelési termékek körülbelül 70%-a, amelyeket manapság különféle betegségek esetén használunk, még mindig a természetből származnak. Az egyik ilyen forrás (lehet) a gyanta, amely megvédi a növényeket a növényi kórokozók széles skálájától, beleértve a baktériumokat, gombákat, protozoonokat, archeákat és parazitákat. A gyanta a tűlevelű fák, például a közönséges lucfenyő (Pinus abies) és az erdeifenyő (P. sylvestris) szénhidrogén-szekréciója, valamint a gyantasavak, a lignánok és a fahéjsav komplex keveréke. A gyantasavak a kémiai vegyületek diterpéneknek nevezett csoportjába tartoznak, és ezek alkotják a gyantakomponensek legnagyobb részét.

A tűlevelűek gyantájának terápiás hatásairól szóló legrégebbi beszámolók az ókori Egyiptomból származnak, ahol gyantából készített salvát használtak az sérülések kezelésére. Az északi országokban, különösen a finn Lappföldön a norvég fenyőből készítettek kenőcsöt. Janne J. Jokinen (Helsinki, Finnország) és munkatársai tanulmányukban meg is említik, hogy a norvég lucfenyő (P. abies) finomított gyantájával végzett kezelés egy régi népi gyógyászati terápia, amelyet évszázadok óta alkalmaznak az északi országokban az emberek helyi bakteriális és gombás fertőzéseinek kezelésére, beleértve a fertőzött sebeket, fekélyeket, tályogokat, égési sérüléseket, és onychomycosist (a körmök gombák okozta fertőzését) is. De nem csak Európában. Például 2017-ben Jun Yeon Park (Szongnam, Dél-Korea) és munkatársai arról írtak, hogy a Resina pini néven ismert fenyőgyanta szerepel a koreai és a japán gyógyszerkönyvekben, és bőrsebek és gyulladások kezelésére használták. A gyanta több mint 50% abietsavból és 10% semleges anyagból áll. Kutatásaik során az abietsav sebgyógyító hatásait és a lehetséges mögöttes hatásmechanizmust különféle in vitro és in vivo modellekben tesztelték és igazolták.

Fenyő Iráni állatorvosok cikkükben is arra utalnak, hogy Irán régi orvosi szakirodalmában megtalálhatjuk annak nyomait, hogy a Pinus osztályok különböző részeit, különösen annak gyantáját a krónikus léziók kezelésére használták. Ahmad Rozbahani és munkatársai a P. eldarica (a kalábriaifenyő egy változata) gyanta-kivonatának a patkányok bőrsebének gyógyulására gyakorolt hatásainak értékelve megállapították annak pozitív hatását, sőt alapanyagként javasolták az égési sebek kezelésére szolgáló kenőcsökhöz.

Mohammad Hosein Farzaei és munkatársainak a sebgyógyító hatású iráni növényekkel foglalkozó tanulmánya (Wounds, 2014) szerint a Pinus spp. A P. brutia kéreg jelentős sebgyógyító aktivitást mutatott az érrendszeri és antioxidáns aktivitás fokozásával az incíziós seb modellen, beleértve a malondialdehid csökkenését, valamint a szuperoxid-diszmutáz és a kataláz aktivitásának növekedését. A P. sylvestris levél in vitro gyulladáscsökkentő hatást mutatott, ugyanakkor az extraktum nem mutatott gátló aktivitást a PGE2 és a COX ellen. A P. morrisonicola (tajvani fehér fenyő) tűi in vitro gyulladáscsökkentő hatást mutattak. A Pinosilvin (P. densiflora, japán erdeifenyő) pedig antimikrobiális aktivitást mutatott.

Azt hiszem, ennyi hivatkozás elég is ahhoz, hogy meggyőzzem Önt, a fenyőféléknek ott a helyük a sebgyógyító hatású növények között. Remélem, egyszer majd egy átfogó hazai tanulmány is születik e témában!


Az illusztrációk forrása a Pixabay.com.

Megosztás:


Kérjük, szóljon hozzá a cikkhez!

E-mail cím (nem fog megjelenni): *  

Név: *  

A bejegyzés címe, amelyhez hozzá kíván szólni:  

Hozzászólás: *  


Önt is várjuk a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai közé!

Ehhez:

Várjuk online jelentkezését!

vagy kérjük,

Töltse le és küldje vissza a regisztrációs lapot!