Mikulásvirág és sebkezelés

Nyitóoldal > Blog > 2020

Magyar Sebkezelő Társaság

Szerző: Várhegyi László

Közeledik a karácsony és a szilveszter éjszakája. Az ünnepeknek hagyományos kellékei az adventi készülődés, az ajándékozás, a szentmise, illetve a pezsgőzés és a petárdázás. Így lesz ez idén is, habár a járvány idején minden bizonyára egy kicsit (vagy nagyon) más lesz. Az év végéhez tartozik az alma, a hal, a töltött káposzta és a bejgli, vagy éppen a lencse fogyasztása, de ennek az időszaknak a kellékei még a mikulásvirág, a fagyöngy, a fenyő és az alkohol is. A most induló négyrészes blogbejegyzés-sorozatban azt dolgozom fel, hogy van-e ez utóbbiaknak kapcsolata a sebkezeléssel és sebgyógyulással, s amennyiben igen, milyen jellegű.

Karácsony Egy többféle változatban is élő mexikói legenda szerint az 1500-as évek táján élt egyszer egy szegény parasztlány karácsonykor, aki az éjféli misén szerette volna megajándékozni valamivel Jézust, de nem volt semmije, amit odaadhatott volna. Ekkor egy angyal jelent meg neki, és azt tanácsolta, hogy szedjen néhány szál leveles kórót, azt vigye magával. Amikor belépett a templomba, a többiek kinevették. Ekkor hirtelen skarlátvörös lángra lobbant a kórószál csúcsa. Az emberek térdre hulltak, és a kislány boldogan vitte ajándékát Krisztus jászlához. Mexikóban karácsony előtt ma is mikulásvirágokkal díszítik az utcákat és a betlehemeket, s „lángoló levélnek” vagy „karácsonyi éjszaka virágának” is nevezik ezt a vad formájában általában háromméteres növényt.

Az azték kultúrában a tisztaság jelképének számító cuetlaxochitl tejnedvét az orbánc és számos bőrbetegség gyógyítására használták. Lángvörös murvaleveleinek főzetét szoptatós anyákkal itatták, hogy több tejük legyen. Lázcsillapítóként is alkalmazták. A maják k'alul wits-nek (parázsvirágnak) nevezték. 1828-1829 táján Joel Roberts Poinsett, az USA első mexikói nagykövete vitte át Dél-Karolinába, majd terjesztette el az egész országban. Angol neve az iránta való tiszteletből ma is a poinsettia. Napjainkban az Egyesült Államokban nevelik a világ mikulásvirágainak 70%-át, s a politikus halálának napja, december 12.-e a nemzeti mikulásvirág nap.

2015. februárjában H. B. Sharif (Kaduna, Nigéria) és munkatársai az Advances in Pharmaceutics c. folyóiratban publikálták a mikulásvirág metanol kivonatának akut és szubkrónikus toxicitási profilját vizsgáló tanulmányuk eredményeit. Eredményeik alapján azt a következtetést vonták le, hogy az Euphorbia pulcherrima nem jelent kihívást sem a máj, sem a vese fiziológiai állapotára, még akkor sem, ha hosszabb ideig nagyobb koncentrációban fogyasztják. A hatás tehát nem koncentrációfüggő. A növény leveleiből készített borogatást Közép-Amerikában fájdalomcsillapítóként alkalmazták és alkalmazzák. Az egész növényt és nedvét (latex) gyógyszerek előállítására használják, a biztonságossági aggályok ellenére. Használják még a láz kezelésére és az anyatejtermelés serkentésére, bár állítólag abortuszt okoz, ha terhes nő szedi és – ami a témánk szempontjából lényeges – egy kapcsolódó fejlesztés szerint a levelek etanol-kivonata és vízmentes kivonata sebgyógyító tulajdonsággal rendelkezik. Ugyanakkor egy csaknem azonos szerzőgárdának a Hindawi.com-on megjelent másik cikkében azt írják, hogy alkalmazása a légúti fertőzések, malária, ekcéma, asztma és sebek lokális kezelésében is ellenjavallt. Egy hazai forrás is arról tesz említést, hogy tejnedve mérgező, a bőrön irritációt okoz, lenyelése hányáshoz vezethet. A tüskés fajok fájdalmas, nehezen gyógyuló sebeket is ejthetnek a kíváncsiskodón.

Mikulásvirág A WebMD sebkezelési vonatkozásról nem tesz említést, de szemölcsök, bőrbetegségek kezeléséről igen. A mikulásvirággal foglalkozó fejezet szerint korábban mérgező növénynek tekintették. A legújabb tanulmányok azonban azt mutatják, hogy a növény kevésbé mérgező, mint egykor hitték. Egy 8 éves periódus alatt az American Association of Poison Control Centers a növénynek kitett 22.793 embernek mindössze körülbelül 3%-a számolt be kisebb hatásokról. Ezen hatások többsége bőrirritációval függött össze. A Botanical-online.com szerint Mexikóban bőrsebek, fekélyek vagy bőrbetegségek, például a labialis herpesz gyógyítására alkalmazzák.

Atwazah Taisir Ibrahim (Mataram, Indonézia) és munkatársai 2019. áprilisában megjelent tanulmányukban arról írnak, hogy a Timbanuh-ban (Kelet-Lombok) lakó emberek 22 féle növényt használnak sebkezelésre, s a kastuba (a mikulásvirág) ezek közé tartozik. A szerzők a növény levelének kivonatának Staphylococcus aureus baktériumokkal szembeni aktivitását tesztelték, s a kivonat antimikrobiális hatását állapították meg. A szintén az országban kutató Eka Fathimatuz Zahroh ugyanebben az évben állatkísérletekkel már azt is meghatározta, hogy a 25%-os koncentrációjú kivonat gyógyítja azok vágásos sebeit.

Némileg ellentmondásos a kép, ugye? Nekem úgy tűnik, hogy a mikulásvirágnak valószínűleg van sebgyógyító hatása, de ennek alapos tudományos vizsgálata és igazolása még várat magára. A mikulásvirág nemzetségének névadójára, a kutyatejre (Euphorbia), alkalomadtán még visszatérünk.


Az illusztrációk forrása a Pixabay.com.

Megosztás:


Kérjük, szóljon hozzá a cikkhez!

E-mail cím (nem fog megjelenni): *  

Név: *  

A bejegyzés címe, amelyhez hozzá kíván szólni:  

Hozzászólás: *  


Önt is várjuk a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai közé!

Ehhez:

Várjuk online jelentkezését!

vagy kérjük,

Töltse le és küldje vissza a regisztrációs lapot!