In memoriam Dr. Baksa József

Dr. Baksa József

1934. július 21-én született Nagykanizsán, diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerezte cum laude minősítéssel 1959-ben. Első munkahelye Miskolcon volt, ahonnan a Madarász utcai Gyermekkórház Sebészeti Osztályára és a Gyermek Égési részlegére került, ahonnan főorvosként, mint a kórház igazgató-helyettese távozott 1988-ban. Időközben szakvizsgát szerzett sebészetből, gyermeksebészetből, valamint kandidátusi fokozatot nyert el.

1988-ban vette át a Dél-Pesti Kórház Gyermeksebészeti Osztályának vezetését – majd ezt az osztályt helyezték át 1990-ben a Szent János Kórházba, s ilymódon létrejött Buda egyetlen Gyermeksebészeti Osztálya. Rendkívül széles szakmai profilt alakított ki, különös affinitással vonzódott az égési sérültek ellátásához. Ez utóbbi inspirálta az Égett Gyermekekért Alapítvány létrehozásában az 1990-es évek elején, majd a Magyar Sebkezelő Társaság megalapításában 1997-ben.

Publikációinak és előadásainak száma - amelyet szerte a világon különböző szakmai fórumokon ismertetett - eléri a 400-at. Tudományos tevékenységét a szakma nagy tisztelettel ismerte el itthon és külföldön egyaránt. Legutolsó irodalmi tevékenységeként megírta a megjelenés alatt álló Gyermektraumatológiai Tankönyvben az ,,Égés és Fagyás'' c. fejezetet.

Két alkalommal kapott Markusovszky-díjat. Előbb 1978-ban a gyermeksérülések ellátásáért, majd 1986-ban a lépmegtartó műtétek kidolgozásáért, és annak hazai elterjesztéséért. Budapest'99 emlékéremmel tüntették ki nyugdíjba vonulásának évében, tisztelegve ezzel egy dolgos élet eredményei előtt.

Ezek a puszta tények krónikái.

Az általa megalkotott Társaság Vezetőségének tagjai jobbára csak élete utolsó évtizedében ismerték meg Őt baráti közelségben. Akkor ismerhettük meg munkáját, terveit, álmait. Szerény, halk, de mindig célratörő személyisége - mindannyiunk csodálatára - teljes korszerűséggel felszerelt osztályt teremtett a nehéz gazdasági körülmények között. Tisztelték és szerették munkatársai, amit tudásával, sebészi kvalitásaival vívott ki. Odatalált a gyermek-lelkekhez, kedvessége átsegítette kis pácienseit azokon a nehézségeken, amelyeknek elviselése még felnőtt fejjel is nagy próbatétel. Példát mutatott munkatársainak emberségből, türelemből és olyan baráti légkört varázsolt osztályára, amely kivívta orvosnak, nővérnek megbecsülését egyaránt.

Családszerető, kiváló apa és férj volt. A betegség, a halálos kór tudata nem törte meg lendületét, tenniakarását. Az utolsó hónapokban is emelt fővel várta az elkerülhetetlent. Életvitele soha nem sugallta az általa is tudott reménytelen és kilátástalan helyzetét. Mindent elrendezett, mindent átadott. Az Alapítvány, az Ő általa ,,megszületett'' Társaság működik és szolgálják azt a célt, amelyre Ő megálmodta. A mi feladatunk megkísérelni folytatni az Ő munkáját, ezzel adva meg a legnagyobb tisztességet emlékének.

A halk szavú, szerény eminenciás elment. Hátrahagyott egy fájó szívű családot, és sok-sok boldog gyermeket, akiket meggyógyított, és visszaadott az életnek, hogy még évtizedeken át hirdethessék puszta létükkel is a gyógyító sebész, az orvos továbbélését a földi létben és az Égi Hazában.

Budapest, 2001. szeptember