Sebápolási szokások régen és most II.

Nyitóoldal > Blog > 2021

Magyar Sebkezelő Társaság

Szerző: Sebők Gáborné

Előző cikkünkből megtudhattuk, hogy az őskorban milyen praktikákat vetettek be a sebkezelésben.

Egyik-másik kicsit hihetetlennek tűnhet, és valószínűleg nem egy sebfertőzés írható például a pókháló „számlájára”, de biztosan akadtak gyógyult sebek is szép számmal. (reméljük)

II. Ókor


Aszklépion Az ókori világból már bőséggel maradtak ránk feljegyzések sebápolásról és az azokkal kapcsolatos babonákról. Ám orvosnak lenni például nem mindig jelentett magas társadalmi presztízst. Az ókori Rómában nem egyszer rabszolgák végezték ezt a munkát. Az ókori görög orvosok nem győzték hangsúlyozni a tisztaság fontosságát. Betegeiket alaposan kikérdezték a tüneteikről, igyekeztek mindent megtudni életükről és környezetükről, aminek szerepe lehet a betegségük kialakulásában. Sebellátás során növényi és állati eredetű anyagok keverékét használták, továbbá antiszeptikus tulajdonságokkal rendelkező ecetet és bort. Már ismerték a vérzéscsillapítás módszereként a szorítókötést.

Az ókori görög orvosok határozták meg először az akut és krónikus sebek közötti különbségeket, Galenus pedig felismerte, hogy a seb gyógyulásához a környező területet nedvesen kell tartani.

Ugyanakkor volt egy sor kevésbé szerencsés módszerük, ami nem mindig szolgálta a betegek gyógyulását. A nedvek egyensúlya miatt még a vérző betegeken is eret vágtak, hasonló célra szolgáltak a hánytató vagy hashajtó szerek, ráadásul ezek némelyike (pl. a hunyor) halálos mérgezést is okozhatott.

Az egyiptomiak számára a sebek gyógyítása, befedése különösen fontos volt, mert úgy tartották, hogy a sebeken keresztül „démonok” szállhatják meg a testünket, így a sebek kezelése a lélek egészségét is megőrizte. Éppen ezért az egyiptomiak zöld festéket kentek a bekötözött sebekre, mert a zöldet az élet színének tartották. A festésnek azonban nem csak rituális szerepe volt, a zöld pigmentek ugyanis rezet tartalmaznak, amelyek lassíthatják a kórokozók szaporodását.

Az egyiptomi orvostudomány legfontosabb irata, az Ebers-papirusz részletesen bemutatja, hogyan kell a sebeket gyógyítani méz segítségével. A mézet évezredeken keresztül alkalmazták, nemcsak Európában, de Indiában és Kínában is, mert antibakteriális tulajdonságai megakadályozták a sebek elfertőződését.

Ásatások során előkerült agyagtáblákból tudjuk, hogy az orvosok felajánlották a betegnek, hogy amulettel vagy orvoslással kívánja kezeltetni magát. Ha az amulettet választotta, akkor az orvos varázsigéket mondott, mivel hitviláguk szerint a betegségeket az istenek bocsájtották az emberekre bűneik büntetéseként.

Ókori orvoslás A babonák persze ezzel nem értek véget: és itt jön a béka és a marhatrágya: a pokolvar egyike volt a legrondább nyavajáknak (a lépfene talaján kialakuló fekélyes kelések). Ennek gyors gyógyítása végett széthasítottak egy békát és ráhúzták a sebre.

Rúgott sebek ellen rögtön friss szarvasmarhatrágyát használtak, rákötve a sebes részre.

A sülyös (vérbajos, kiütéses) betegségekről azt tartották, hogy „aki szabadulni akar tőlük, az sündisznóhúst egyék és a sündisznó zsírjával kenegesse a sülyös részeket”.

Jobb, ha bele sem gondolunk, mennyi sündisznó kellett egy betegségből való kigyógyuláshoz.

A középkor is tartogatott izgalmakat. Az összezúzott giliszta például kifejezetten hatásos volt a … - a következő cikkből ezt is megtudhatják.

Addig is sérülésmentes napokat mindenkinek!


Az illusztrációk forrása a Pixabay.com.

Kövessen bennünket:


Megosztás:


Kérjük, szóljon hozzá a cikkhez!

E-mail cím (nem fog megjelenni): *  

Név: *  

A bejegyzés címe, amelyhez hozzá kíván szólni:  

Hozzászólás: *  


Önt is várjuk a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai közé!

Ehhez:

Várjuk online jelentkezését!

vagy kérjük,

Töltse le és küldje vissza a regisztrációs lapot!