Életmód és sebkezelés II.

A múlt heti blogbejegyzésben a Weborvos.hu-nak egy az életmódtényezőknek az egészséget befolyásoló hatásával és fontosságával kapcsolatos tudósításának apropóján foglalkoztam az életmódnak – az egyéni döntéseink, szokásaink és viselkedésünk összességének – az egészségünkre és gyógyulásunkra gyakorolt hatásával, s elkezdtem a sebgyógyulással kapcsolatos összefüggések feltárását. Ebben a mesterséges intelligencia mellett segítségemre volt az Európai Sebkezelő Társaságnak (EWMA) a témáról 2020-ban indított egy napjainkban is tartó kutatásának eredményeiről a Journal of Wound Management című folyóiratban publikált két cikk:
1. Stressz, alvás, dohányzás, alkohol, gyakori gyógyszerek és tiltott drogok használata
2. Fizikai aktivitás és táplálkozás

„A betegek egészségi és életmódbeli tényezőinek hatása a sebgyógyulásra” c. dokumentum második része tehát a fizikai aktivitásnak és a táplálkozásnak a sebgyógyulásra gyakorolt hatására fókuszál. Szerzői: Georgina Gethin (Írország, Svájc, Ausztrália), Jaap J van Netten (Hollandia), Sebastian Probst (Svájc, Ausztrália), Luboš Sobotka (Csehország) és Evelien Touriany (Belgium)

Bemutatják annak a patofiziológiáját, hogy a fizikai aktivitás és a táplálkozás hogyan növeli a sebződés kockázatát vagy befolyásolja a gyógyulási folyamatot. Áttekintik a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékokat a beavatkozások hatásosságának javítására a gyógyulási eredmények terén, és javaslatokat tesznek a gyakorlathoz és a további kutatásokhoz.

Felépítése:

1. Rövidítések
2. Bevezetés
3. Fizikai aktivitás
4. Táplálkozás
5. Ajánlások, 2. rész
6. Hivatkozások

Fizikai aktivitás

A fizikai aktivitás a vázizmok által létrehozott minden olyan testmozgást jelent, amely energiafelhasználást igényel. Ide tartozik a járás, az állás, a háztartási tevékenységek, a testmozgás, a sport és még sok más. A fizikai aktivitás az, ami az embereket eljuttatja A-ból B-be, és ami a dolgok elvégzéséhez szükséges. Számos feladatot azonban egyre inkább el lehet végezni ülő helyzetben, ami csökkenti az aktív tevékenység szükségességét. Ez problémás, mivel csökkenti az aktivitást. A fizikai aktivitás számos előnnyel jár, mint például a halálozás csökkenése, a krónikus betegségek előfordulásának csökkenése, valamint a mentális és kognitív egészség és az alvás javulása, míg az ülő életmód ennek ellenkezőjével, például a halálozás és a krónikus betegségek előfordulásának növekedésével jár. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éppen ezek miatt ajánlja, hogy minden felnőtt végezzen rendszeres testmozgást.

A WHO fizikai aktivitásra és mozgásszegény magatartásról szóló útmutatóját 2020-ban frissítették a több szisztematikus felülvizsgálat alapján és egy szigorú módszertan alapján. A fizikai aktivitásra és az ülő testmozgásra vonatkozó ajánlások minden felnőttre vonatkoznak, de kifejezetten az idősebb felnőtteknek és a krónikus betegségben szenvedő felnőtteknek dolgozták ki. Az utóbbi két demográfiai szegmens dominánsabb a krónikus sebekkel, például vénás lábszárfekélyekkel (VLU), diabéteszes lábszárfekélyekkel (DFU), artériás fekélyekkel vagy nyomásfekélyekkel (PU) küzdő népességben.

A WHO ajánlásai a rendszeres fizikai aktivitás vállalását és legalább 150-300 perc mérsékelt intenzitású aerob fizikai aktivitást, legalább 75-150 perc erőteljes intenzitású aerob fizikai aktivitást a hét folyamán, vagy a mérsékelt és erőteljes intenzitású aktivitás egyenértékű kombinációját tartalmazzák a jelentős egészségügyi előnyök érdekében, további ajánlásokat az izomerősítésre, a funkcionális egyensúlyra és az erőnléti edzésre vonatkozóan.

Ugyanakkor ajánlott korlátozni az ülőmunkával töltött időt, mivel ennek bármilyen fizikai aktivitással való helyettesítése egészségügyi előnyökkel jár. A WHO ajánlásainak betartása fontos, de sok ember számára kihívást jelent, beleértve a krónikus sebekkel élőket is. Az alsó végtagi ödémában szenvedők esetében az ülő életmód, különösen a lábak hajlítása súlyosbíthatja az ödémát, ezért ajánlott, hogy ahol csak lehetséges, a betegeket felhúzott lábakkal pihentessék.

Az e részben megfogalmazott megállapításaikat végül úgy összegzik, hogy a bizonyítékok magas színvonalára és a fekélygyógyulásra gyakorolt jótékony hatásokra tekintettel erősen javasolják, hogy a vénás lábszárfekélyben szenvedők számára testmozgást írjanak elő a gyógyulás javítása érdekében. A cukorbetegséggel összefüggő lábfekélyben szenvedők számára néhány gyenge ajánlás adható; a vita azonban tovább folytatódik ebben a témában, mivel további tanulmányokra van szükség. Egyéb krónikus sebekre sajnos nem tudnak ajánlást adni.

Minden krónikus sebben szenvedő embernek általában ajánlott betartani a WHO fizikai aktivitásra vonatkozó ajánlásait. Ez magában foglalja az általános fizikai tevékenység végzését és az ülő viselkedés korlátozását az egészségügyi előnyök maximalizálása érdekében. Fontos azonban, hogy a betegek és az orvosok együtt biztosítsák, hogy ezt a fizikai tevékenységet biztonságos környezetben lehessen végezni, amely nem károsítja a beteget és annak krónikus sebét.

Táplálkozás

A táplálkozási állapot és a sebgyógyulási képesség szorosan összefügg. Evolúciós szempontból a sérülést követő gyulladásos periódus és az azt követő sebgyógyulás összefüggésbe hozható a csökkent táplálékfelvétellel. A vadonban az állat általában elbújik a sérülés után, és addig nem eszik, amíg a sérüléssel összefüggő gyulladásos fázis el nem múlik, a gyógyulási folyamat (legalábbis részben) az anabolikus fázis felé mozdult el, és a katabolikus (lebontó) reakció meg nem szűnik.

Közvetlenül a sérülés után, illetve a sebgyógyulás korai szakaszában a vad elveszti az étvágyát, az „étvágyhiányos” (anorexiás) szakaszban pedig a gyulladáshoz, regenerációhoz szükséges energiahordozók, szubsztrátok szabadulnak fel saját szöveteiből. A fizikai aktivitás is jelentősen csökken a sebgyógyulás korai szakaszában. Az inaktivitás és a gyulladás kombinációja a korai fázisban támogatja a túléléshez és a sebgyógyuláshoz szükséges szubsztrátok mobilizálását.

Az anyagcsere- és táplálkozási következmények fontosak a sebgyógyulási folyamat minden fázisában. Ha a szöveti energia- és egyéb szubsztrátok (fehérjék, lipidek, elektrolitok és mikrotápanyagok) elegendőek, a sebgyógyulással járó katabolikus reakció biztosítja a sikeres gyógyulási folyamathoz szükséges összes metabolitot. Ez a reakció biztosítja a seb gyógyulását és a szervezet túlélését; ebben a helyzetben nincs szükség speciális táplálkozási támogatásra. Vannak azonban olyan problémás helyzetek, amikor a a tápanyaghiány miatt sebgyógyulási folyamat nem sikeres.

Ezt a részt a szerzők úgy összegzik, hogy elengedhetetlen a krónikus és nehezen gyógyuló sebekkel küzdő betegek holisztikus megközelítése. A táplálékfelvételt gondosan ellenőrizni kell. Erre a célra olyan módszert célszerű alkalmazni, amelyben a táplálékfelvételt az adag elfogyasztott részének monitorozásával értékelik. Amennyiben a tényleges élelmiszer-fogyasztás nem egyezik a tervezett bevitellel, akkor táplálék-kiegészítőket kell alkalmazni. Szükség esetén ezeket a táplálék-kiegészítőket a lehető leghamarabb, elsősorban orálisan kell alkalmazni. A beteg bevitelét azonban úgy kell kiszámítani, hogy ne csak az energiafelhasználást, hanem a sebgyógyuláshoz, a test (izom) regenerációjához és a fizikai aktivitáshoz szükséges szubsztrátokat is fedezze.

Alultáplált és kimerült betegeknél előnyösnek tűnik egy speciális, sebgyógyulásra tervezett táplálék-kiegészítő alkalmazása. Az antioxidánsok, vitaminok, nyomelemek és gyulladást módosító szerek kombinációja a megnövelt fehérjedózissal együtt javította a nyomási fekélyekk gyógyulását a prospektív kettős-vak és randomizált vizsgálatokban. Alultáplált alanyok esetében, amikor speciális tápanyagokat vagy táplálkozási támogatást javasolnak, dietetikus általi felügyeletre van szükség.

Az első dokumentumban tárgyalt faktorokhoz hasonlóan a szerzők itt is megfogalmaztak ajánlásokat:

Fizikai aktivitás:
- Egyszerű progresszív rezisztencia gyakorlatot javasolnak fizikai aktivitás felírásával kombinálva azoknak a vénás lábszárfekélyes betegeknek, akik képesek a gyakorlat elvégzésére és a fekély gyógyulását elősegítő fizikai aktivitásra.
- A cukorbetegséggel összefüggő lábfekélyben szenvedőknek azt javasolják, hogy ne változtassák meg fizikai aktivitásukat a fekély kialakulását megelőző időszakhoz képest, feltéve, hogy a fekély megfelelően tehermentesül.
- Cukorbetegséggel összefüggő lábfekélyben szenvedőknek akkor javasolják a fizikai aktivitás csökkentését, ha a fekély megfelelő tehermentesítése nem biztosítható, ha a fekély gyógyulása leáll, vagy ha a fekély 12 hetes multidiszciplináris kezelés után sem gyógyult be.
- A fekélyek gyógyulásának javítását célzó strukturált, nem terheléses gyakorlatok nem ajánlottak a cukorbetegséggel összefüggő lábszárfekélyben szenvedők számára, mivel nincs bizonyíték arra, hogy ez előnyös lenne, ugyanakkor potenciális ártalmakkal járhatnak.
- További kutatásokra van szükség a testsúlyos fizikai aktivitás és a cukorbetegséggel összefüggő lábszárfekély gyógyulása és a betegekkel kapcsolatos kimenetel közötti kapcsolatról.
- Kutatásokra van szükség a fizikai aktivitás hatásáról más krónikus sebek hatásával kapcsolatban.

Táplálkozás
- A nutríció szűrését és az esetleges alultápláltság kezelését be kell építeni a sebgyógyulási tervbe.
- A szisztémás gyulladás kezelése a táplálkozással és támogatással együtt fontos az alultáplált, krónikus sebekkel küzdő betegek számára.
- A tápláléktámogatást mindig rehabilitációval és testmozgással kell kiegészíteni, hogy megelőzzük az izomvesztést és a zsírfelhalmozódást.
- Dietetikushoz való beutaló ajánlott azoknak, akiknek krónikus sebük van, és táplálék-kiegészítésre van szükség.
- További kutatások szükségesek a zsírfelhalmozódással, az elhízás kialakulásával, a szarkopéniával (izomerő- és izomtömeg-csökkenésével) és a táplálkozás támogatásával összefüggő gyulladásokkal kapcsolatban.

A fizikai aktivitás és a táplálkozás tehát szorosan összefügg egymással, és kulcsfontosságúak a sebgyógyulásban.

Összefoglalóan pedig megállapíthatjuk, hogy az életmód kiemelkedő fontosságú a sebgyógyulás szempontjából. Az életmód számos módon befolyásolhatja a sebgyógyulást. A helyes életmód és egészséges szokások hozzájárulhatnak a gyorsabb és hatékonyabb gyógyuláshoz, míg az egészségtelen életmód, például a dohányzás, az egészségtelen étrend, az alkohol, bizonyos szerek és a mozgásszegény életmód, hátráltathatja a sebgyógyulást. Fontos azonban megjegyezni, hogy minden egyénnek egyedi igényei lehetnek, amelyet a sebkezelés során figyelembe kell venni.

Az illusztrációk forrása a Freepik.com.

Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!