Só és sebkezelés

A só nemcsak a vérnyomást emeli, de a stresszt is fokozza – tudósított még december 29-én a Qubit.hu. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói egerekben vizsgálták a glütokortikoid nevű, többek közt szív- és érrendszeri, kognitív és metabolikus sejtfunkciót alátámasztó hormonokat. Megfigyelték, hogy a magasabb sótartalmú étrenden tartott egereknél jóval magasabb volt a stresszhormon szintje, akár fizikai aktivitás után, akár nyugalmi állapotban végezték a mérést. Valószínűleg nem véletlen az alapcikk időzítése, az emberek többsége az ünnepek alatt a szokásosnál többet eszik, így valószínűleg sóból is átlépik az ajánlott mennyiséget. Fogyasztásának fizikai hatásai viszonylag jól ismertek, de a sebkezeléshez és a sebgyógyuláshoz való kapcsolódása talán kevésbé. Az ebbe való rövid betekintésre szolgál a 2023-as év második blogbejegyzése.

Ahogy Eberhard J. Wormer, a só humán gyógyászati alkalmazásának történetével foglalkozó tanulmányában olvashatjuk, a só magát az életet szimbolizálja. Ami a sebkezelési vonatkozásokat illeti, az ókori egyiptomi ún. Edwin Smith-papirusz, amely a kereszténység előtti harmadik évezred híres építőmesterének és orvosának, Imhotepnek tulajdonítható, sót ajánl egy fertőzött mellkasi seb kezelésére. A pergamoni görög orvos, Galénosz (129–216?), Marcus Aurelius római császár orvosának rendszere is felhasználta a sót (tengeri só, kősó, sóhab) számos betegség, köztük a fertőző sebek elleni receptekben. Paracelsus (1493–1541) a sós vizet sebek kezelésére (és a bélférgek ellen) javasolta. Az Mskt.hu portálon arról olvashatunk például, hogy Francesco (Franciscus) Peccetti úgy vélte, hogy égés esetén a szövetek közül el kell vonni a hőt, de nem hűtés, hanem a bőr felmelegítésének útján, s ehhez direkt sugárzás vagy melegítő anyagok használata, mint pl. sóval kevert összetört hagyma és olajbogyó szükséges. Richard Wiseman (kb. 1621–1676) a Treatise of Wounds c. munkájában (London, 1672) a matrózok háborús égési sérüléseiről értekezett. Fő kezelési szere az együtt összetört hagyma és só volt. Miként Mészáros Gábor a Sebkezelés-Sebgyógyulás folyóiratban kiemelte, a XIX. század fordulójára az orvosok felismerték, hogy az égési sérülteknek folyadékpótlásra van szüksége, ám ezt Tommasoli és Patel még subcutan vitték be. Leonpacher 1900-as közleményében arról írt, hogy a Münchenben kezelt 8 súlyos égési sérültje esetén már kis mennyiségben, intravénásan adta a salina infúziót.

Ugyanitt maradva, de már a modern orvostudományra áttérve Hunyadi János és munkatársai a lap 2008/2. számában megemlítették, hogy a száraz sebfelület puhítása időnként speciális kezelést igényel, izotóniás sótartalmú géllel puhítjuk ezeket a felületeket. A nem gyógyuló (krónikus) bőrsebek ellátása irányelvének tervezete 2013-ban a sebkezelési hibák közé sorolta, ha elmarad a dezinficiens ecsetelők utáni vizes lemosás (lehet csapvíz, steril fiziológiás konyhasó vagy Ringer-oldat).

A gyógyuláshoz optimális sebkörnyezet kialakítása érdekében a megfelelő tisztítás az akut és krónikus sebek kezelésének egyik kulcseleme. A tisztítási módszerek gyakran különböznek az egyes egészségügyi szolgáltatóknál, és sokszor egyéni tapasztalatokon és személyes preferenciákon alapulnak. Különféle tisztító oldatok léteznek, és ezek kiválasztását a tisztítás hatásosságán és a citotoxicitás hiányán kell alapulnia. Számos ilyen megoldás bizonyult biztonságosnak és hatásosnak, de vannak olyanok is, amelyek károsíthatják és elpusztíthatják a gyógyulási folyamathoz nélkülözhetetlen sejteket. A normál steril sóoldat a legmegfelelőbb és legelőnyösebb tisztítóoldat, mivel nem mérgező, izotóniás oldat, amely nem károsítja a gyógyuló szöveteket. A csapvizet is gyakran használják erre a célra. E kettőt azonban sokáig nem hasonlították össze sebtisztító oldatként akut és krónikus sebekben. Erről a Cochrane-vizsgálatról számolt be 2006-ban Joel W. Beam (Jacksonville, USA); a kutatók nem észleltek különbséget a fertőzések és a gyógyulás arányában a csapvíz és a normál steril sóoldat használata között e sebek tisztítása során.

J. K. Lim (Westmead, Ausztrália) és munkatársai azt vizsgálták meg 2000-ben, hogy a normál sóoldatú kötszer valóban „normális-e”. Vizsgálataikat annak a hipotézisnek az igazolására tervezték, hogy a normál sóoldattal készült kötszerek részben ozmotikus kötszerként működnek-e. Leírták, hogy a párolgás hatására a szivacsos kötszer növeli a tonicitását. Felszívja a folyadékot a sebből a kötszerbe, így dinamikus egyensúly jön létre, és a szivacskötés visszanyeri izotóniáját. A kötszer működőképes marad, feltéve, hogy a sebfolyadék szabadon felszívódik a sebből. Ez a folyamat akkor fejeződik be, amikor a kötszer teljesen felszívja a sebfolyadékot, vagy a kötszer kiszárad. Ez utóbbi gyakran idő előtt fordul elő szennyezett sebben vagy olyan sebben, ahol az exudátum egy nem-áteresztő gátat képez, amely megakadályozza az ozmózist, és lehetővé teszi a kötszerben lévő maradék víz teljes elpárologtatását. Ez összefügg a klinikai gyakorlatban tapasztalt megfigyeléssel, miszerint a maximális hatásosság érdekében a kötést rendszeresen cserélni kell.

Meg kell jegyezni, hogy egy 2004-es empirikus vizsgálat, amelyben egy antimikrobiális sebtisztítót (AWC) és a normál sóoldatot hasonlítottak össze a bioterhelés csökkentésében és a sebgyógyulásra gyakorolt hatásában, úgy találta, hogy az AWC-vel tisztított sebek mérete 22%-a csökkent, míg a normál sóoldattal tisztított sebeknek csak 11%-a. Ráadásul az AWC-vel tisztított sebek egyike sem nőtt meg; a normál sóoldattal tisztított sebek 56%-a azonban igen. Az AWC-vel tisztított sebekben granulációs szövet fejlődött ki, és gyorsabban csökkent a mérete, mint a normál sóoldattal tisztított sebeknél. Az AWC használata során semmilyen toxikus hatásra vagy szövetkárosodásra utaló jeleket nem észleltek, és nem figyeltek meg összefüggést a sebgyógyulás és a seb elhelyezkedése között. A tanulmány eredményei tehát azt mutatták, hogy a normál sóoldat nem csökkentette hatékonyan a sebeknek azon bioterhelését, amely elismerten befolyásolja a sebgyógyulás késlekedését.

2010 júliusában jelent meg Braden K. Leung és munkatársai tanulmánya a normál sóoldatos instillációnak és az NPWT-nek az együttes hatásosságáról a sebgyógyulásra sertésmodellben. Eredményeiket úgy összegezték, hogy ez az instillációs terápia a bőrszövet sérülését követően megnövekedett kollagénből álló, jobb minőségű granulált szövettel telítheti be a sebeket, mint az NPWT/ROCF önmagában történő alkalmazása. Hasonló témát vetettek fel 2021-ben Prakriti Giri (Puducherry, India) és munkatársai. Eredményeik arra utalnak, hogy a sebgyógyulás szignifikánsan jobb, ha a só instillációt NPWT-vel kombinálják, mint azokban az esetekben, ha a negatívnyomás-terápiát önállóan alkalmazzák. Segíti a komplex végtagfekélyek kezelését azáltal, hogy egészségesebbnek tűnő granulációs szövettel csökkenti a seb méretét.

2015-ben Margarida MC Resende (Pouso Alegre, Brazília) és munkatársai a csapvizet és a steril sóoldat hasonlította össze a bőrsebek kolonizációjában. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a bőrseb csapvízzel történő öblítése jobban csökkenti a Gram-pozitív baktériumok számát, mint a 0,9%-os nátrium-klorid steril oldat, a hemolitikus baktériumok, a Gram-negatív baktériumok és a gombák kolonizációjában viszont nincs különbség.

K. Anupam és munkatársai 2018-ban publikált tanulmányuk szerint úgy találták, hogy a 3%-os (hipertóniás) NaCl jobb irrigálószer, mint a 0,9%-os sóoldat a nyílt traumás sebek kötözésére a kötözés kezdeti szakaszában. Ugyanakkor hatásosságát – valószínűleg szárító hatása miatt – a fejlett granuláció fenntartásában megkérdőjelezhetőnek tartják.

A kémiában azokat az anyagokat nevezik sóknak, amelyek pozitív töltésű kationokból és negatív anionokból állnak. Ily módon az emberek és az állatok számára nélkülözhetetlen nátrium-klorid (NaCl) csak egyike ezeknek, s nem is az egyetlen a sebkezelésben alkalmazottak közül. Például Mohammad Ammar Hakim Osman (Malajzia) és munkatársai a cink-klorid hatásosságát vizsgálták az égési sebek kezelésében, vagy Helen A. Thomason (Egyesült Királyság) és munkatársai az ezüst oxisókét a bőrsebekében. Eléggé valószínűnek tűnik tehát, hogy még visszatérünk a témára.

Az illusztrációk forrása a Pixabay.com.

Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!