Kemoterápia és sebkezelés

Az ELKH Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Szerves Kémiai Intézetének munkatársai olyan zöld, narancssárga vagy vörös fénnyel lehasítható vízoldható blokkolócsoportokat azonosítottak, amelyek lehetővé teszik a fotoaktiválható kemoterápia klinikai alkalmazását – tudósított február 18-án a Medicalonline.hu. A Journal of the American Chemical Society című folyóiratban megtalálható publikációból az is kiderül, hogy a fénnyel aktiválható kemoterápia a hatóanyagok aktivitását kémiailag átmenetileg blokkoló csoportok alkalmazásán alapul. Ezek fénnyel történő besugárzása kiváltja a hatóanyag felszabadulását, amely révén az újra aktívvá válik. Az eljárásnak az orvosi gyakorlatba való átültetését oldották meg a hazai szakemberek, akik ezzel biztosították az e heti blogbejegyzésünk apropóját is: hogyan kapcsolódik a kemoterápia a sebkezeléshez és a sebgyógyuláshoz?

A kérdést – immár hagyományosan – feltettem az OpenAI által üzemeltett ChatGPT-nek is, amely – rövidítve – az alábbi választ adta: A kemoterápia egy széles körben alkalmazott eljárás, amely a rákos sejteket elpusztító gyógyszerek beadásával jár. Míg a kemoterápia hatásos módja a rák elleni küzdelemnek, jelentős mellékhatásai lehetnek, beleértve a sebgyógyulással kapcsolatos problémákat is. A sebgyógyulás egy összetett folyamat, amely összehangolt események sorozatát foglalja magában, beleértve a gyulladást, a proliferációt és a remodelinget. Ezek az események kritikusak a sérült szövetek integritásának és működésének helyreállítása szempontjából. A kemoterápia azonban megzavarhatja ezeket az eseményeket, ami késleltetett vagy nem megfelelő sebgyógyuláshoz vezethet.

Ennek egyik fő területe az immunrendszer elnyomása. A kemoterápiás szerek a gyorsan osztódó sejteket célozzák, beleértve a rákos sejteket is, de károsíthatnak más gyorsan osztódó sejteket is, például az immunválaszban résztvevőket. Ez az immunrendszer gyengüléséhez vezethet, így a szervezet fogékonyabbá válik a fertőzésekre és lelassítja a gyógyulási folyamatot. A kemoterápia a sebgyógyulásban részt vevő sejtek szaporodását is ronthatja. Például a fibroblasztok és az endothel sejtek a kollagén és a véredények termelésével kritikus szerepet játszanak a szövetek helyreállításában. A kemoterápia gátolhatja ezeknek a sejteknek a szaporodását, ami a gyógyulási folyamat késlekedéséhez vezethet.

Ezenkívül a kemoterápia károsíthatja az ereket, csökkentve a véráramlást a seb helyén. Ez oxigén- és tápanyaghiányhoz vezethet, amelyek kritikusak a gyógyulási folyamatnál. Megfelelő véráramlás nélkül a sebgyógyulás jelentősen lelassulhat. Végül a kemoterápia a bőr és a nyálkahártyák károsodását is okozhatja, ami fekélyesedéshez és késleltetett sebgyógyuláshoz vezethet. Ezeket a hatásokat gyakrabban észlelik bizonyos ráktípusok, például fej-nyakrák miatt kemoterápiában részesülő betegeknél.

Mely tanulmányokra alapozhatta ezeket a megállapításokat a mesterséges intelligencia? Talán figyelembe vette Kristin Anderson és Rose L. Hamm (USA) 2016-os publikációját a sebgyógyulást gátló tényezőkről. E faktorok közé tartoznak a társbetegségek (cukorbetegség, elhízás, fehérje energia alultápláltság), gyógyszerek (szteroidok, nem szteroid gyulladáscsökkentők vagy NSAID-k, kilökődés elleni gyógyszerek), onkológiai beavatkozások (sugárzás, kemoterápia) és életmódbeli szokások (dohányzás, alkoholfogyasztás). Bármely krónikus seb sikeres kezelése ezen tényezők azonosításán és kezelésén múlik egyénenként. A kemoterápiával kapcsolatban leírták, hogy a számos alkalmazott szer sebgyógyulásra gyakorolt fő hatásai közé tartoznak
- a gyógyulás késlekedő gyulladásos fázisa,
- a fibrin-lerakódás és a kollagén-szintézis csökkenése, valamint
- a sebek késlekedő összehúzódása.

Gulcelik és mtsai cikkére hivatkozva kitértek arra is, hogy adriamicinnel kezelt patkányokból álló, sebekbe fecskendezett granulocita-makrofág telep-stimuláló faktort (GM-CSF) kapott kezelési csoportnál javult a sebgyógyulási sebesség azokhoz a patkányokhoz képest, amelyek nem kaptak GM-CSF-et. Emellett a szakirodalom áttekintését követően azt is megállapították, hogy egy másik gyakran alkalmazott szer, a bevacizumab negatív hatással van a sebgyógyulásra azon másodlagosan antiangiogén tulajdonságai miatt, ami csökkenti a tápanyagokat, oxigént és fontos sejteket a seb helyére szállító képességét. Ezek a hatások műtéti szövődményekhez vezethetnek, mint például a dehiszcencia, a műtéti hely vérzése vagy fertőzés. Tehát e szer alkalmazásának időzítését a sebgyógyulási szövődmények elkerülése érdekében figyelembe kell venni a műtétek időpontjában.

Ugyancsak tágabb környezetbe helyezték a kérdéskör vizsgálatát Milena Deptuła (Gdansk, Lengyelország) és munkatársai 2018-ban. Az onkológiai betegek sebgyógyulási szövődményeivel foglalkozó tanulmányuk is külön fejezetet szentel a kemoterápiának. Kitértek arra, hogy a széles körben használt kemoterápiás szerek bőrtoxicitást válthatnak ki, amely bőrkiütésben, bőrszárazságban és hiperpigmentációban nyilvánul meg. A szerek többségének hatásmechanizmusa a sejtmetabolizmus, a sejtosztódás és az angiogenezis gátlásán alapul. Így blokkolják a hatásos sebgyógyulásért felelős utakat. Ezenkívül zavarják a replikációt, a transzkripciót és a transzlációt. A szerek többsége gátolja a gyulladást és késlelteti vagy közvetlenül blokkolja az angiogenezist. Befolyásolják a sejtek migrációját a sebbe, és csökkentik az extracelluláris mátrix termelését. A csökkent kollagéntermelés a fibroblasztok visszafogott proliferációjának eredménye. Ezenkívül csökken a nyílt seb záródásának a sebessége is. A kemoterápia a betegek immunrendszerét is befolyásolja és tönkreteszi, tovább akadályozza a sebgyógyulást, és kiteszi a betegeket a sebfertőzések veszélyének. Emellett például a ciklofoszfamid és a ciszplatin a DNS-nukleotidok alkilezésével blokkolják a sejtciklust, így megnehezítve a sebgyógyulást.

David B. Drake és Scott N. Oishi (Lexington, USA) 1995-ös, online 2020-tól hozzáférhető cikke szerint az adjunktív sugárterápia és kemoterápia növelte a rosszindulatú daganatok sebészi eltávolításával elérhető túlélési arányokat és betegségmentes időszakokat. Ezek a módszerek azonban negatív hatással vannak a sebgyógyulási folyamatra, következésképpen a beteg műtéti beavatkozások utáni felépülésére. Írásuk áttekinti a sebgyógyulás mechanizmusait, a sugárterápia és a kemoterápia ezen mechanizmusokra gyakorolt hatásait, valamint a negatív hatások minimalizálására javasolt kezelési módokat.

A perioperatív kemoterápiával például B. A. Kolb (USA) és munkatársai foglalkoztak 1992-ben. Úgy találták, hogy azok a betegek, akik kemoterápiában részesültek és seb-dehiszcencia lépett fel, valójában gyorsabban gyógyultak, mint a kontrollpopulációjuk. Ugyanolyan ütemben gyógyultak, mint a szakirodalomból szereplő szülészeti és nőgyógyászati betegek. Mivel a posztoperatív kemoterápia alkalmazásának késése a túlélés csökkenésével jár, azt javasolják, hogy az előrehaladott stádiumú epitheliális rák kemoterápiája ne halasztódjon el kizárólag a sebgyógyulás miatt. William W. Harless (Lewes, USA) 2009-ben írt erről a témáról. Eredményeit úgy foglalta össze, hogy amennyiben az adjuváns terápiák megkezdése előtt várják a sebgyógyulást, az súlyosan veszélyeztetheti azok hatásosságát, és a betegek a várakozás következtében később gyógyíthatatlanná válnak. Klinikai vizsgálatokra van szükség az adjuváns terápia perioperatív alkalmazásának biztonságosságának és hatásosságának megállapítására. Ezeknek a terápiáknak nem csak a maradék rákos sejteket kell megcélozniuk, hanem azt a sebgyógyulási utat is, amelyet ezek a sejtek a szaporodáshoz és metasztázishoz használnak.

Mielőtt összegeznénk a fentieket, meg kell említenünk még egy fogalmat, a sebkemoterápiát. A kemoterápiát klasszikusan úgy definiálják, mint a betegségek vegyszerek útján történő kezelését. Hagyományosan ez a daganatellenes rákterápia és a fertőző betegségek területéhez kapcsolódik, de technikailag minden kémiai alapú kezelési módot magában foglal, amelynek során vegyszerek testbe juttatásával mikroorganizmusok vagy sejtek egy csoportja elpusztítható. Ahogy Nicholas A. Giovinco és David G. Armstrong (USA) megfogalmazták, a sebkörnyezet mikrobiális kezelésén túl ez a kifejezés a közelmúltban kezdődően a sebkezelés területén is számos további célt szolgál. A sebkemoterápiát leginkább elősegítő tényezőnek tekintik, amely tovább bővíti a klinikusok azon képességét, hogy biokémiai szinten manipulálják a sebkörnyezetet. Több kemoterápiás anyag is további vizsgálatot érdemel, különösen a Carrel-Dakin hipoklórsav, a doxiciklin, a híg betadin, a laktoferrin, az inzulin, a fenitoin, a biguanid antiszeptikumok, a lidokain és a diklofenak.

Mint láthattuk, a kemoterápia jelentős hatással lehet a sebgyógyulásra azáltal, hogy rontja az immunválaszt, gátolja a sejtburjánzást, csökkenti a véráramlást, valamint károsítja a bőrt és a nyálkahártyákat. Bár ezeket a hatásokat nehéz kezelni, léteznek stratégiák a kemoterápia sebgyógyulásra gyakorolt hatásainak enyhítésére. Ezek a stratégiák magukban foglalhatják a helyi kezelések alkalmazását, a fertőzések gondos megfigyelését, valamint az onkológiai és a sebkezelő szakemberek közötti szoros együttműködést az ellátás és a gyógyulás optimalizálása érdekében.

Az illusztrációk forrása a Pixabay.com.

Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!