Eper és sebkezelés

Nyitóoldal > Blog > 2023

Magyar Sebkezelő Társaság

Szerző: Várhegyi László

Az eper csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát, és javíthatja a hangulatát azoknak, akik hajlamosak a mentális hanyatlásra – írta november 7-i cikkében a 24.hu. A Sciencealert.com-on megjelent tudósításra hivatkozva arról számoltak be, hogy jobb a memóriájuk, valamint kevesebb depresszióra utaló tünetet tapasztalnak azok a középkorú, túlsúlyos emberek, akik napi rendszerességgel fogyasztanak a gyümölcsből. A rendszeresen epret evők memóriája fejlődött, valamint könnyebben figyelmen kívül hagyták a zavaró tényezőket, javult a hangulatuk, hatékonyabban tudták végre hajtani napi teendőiket, továbbá a társaskapcsolatok terén is jobban teljesítettek, mint a gyümölcsből nem fogyasztók. Vajon az eper alkalmazható (lenne) a sebkezelésben is? – erre keressük a választ a mostani blogbejegyzésben.

Eper Az Mdpi.com-on megjelent eredeti amerikai tanulmány csak a „strawberry” kifejezést használta, a kutatásokhoz használt növény latin nevét nem adták meg. Pedig nem árt az epret (kerti eper, termesztett eper, ananászeper, Fragaria × ananassa) megkülönböztetni az erdei szamócától (szamóca, földi eper, Fragaria vesca). Az előbbi köznyelvtől eltérő szakmai elnevezése szamóca, a 18. század óta található meg Európában. Ez egy észak-amerikai és egy chilei vad fajta házasításával keletkezett hibrid. Az utóbbi a termesztett eperénél kisebb, de ahhoz hasonlóan ízletes gyümölcsöt termő, Magyarországon is őshonos növény.

A szamóca évezredek óta terem a mérsékelt éghajlatú régiókban szerte a világon. Első említése valamikor i. e. 234-149 között történt Cato római szenátor írásaiban. Első leírása az i. sz. 1000 körülre datálható, a szamóca növényről készült első rajz 1484-ben jelent meg. Az első közölt leírások többnyire a növény gyógyászati felhasználásáról szóltak, nem pedig a gyümölcs jótékony hatásáról. A 12. században Szent Hildegard von Bingen apátnő úgy tartotta, hogy nem fogyasztható, mivel a földhöz közel nő; s úgy vélte, hogy a gyümölcsöt a hozzáérő kígyók és varangyok megfertőzik. Ez, valamint az, hogy elméletét a helyi politikai szereplők is támogatták, sokakat arra késztetett, hogy kerüljék a gyümölcsöt, és csökkentette annak addig növekvő népszerűségét. Charles Linné azonban véget vetett ennek a babonának azzal, hogy a maga számára kizárólag a gyümölcsből álló étrendet írt elő.

Napjainkban a világ egyik legnépszerűbb bogyós gyümölcse, 2021-ben több mint 70 országban termesztették, és az éves termés mennyisége meghaladta a 14 millió tonnát.

Tele van antioxidánsokkal és hasznos növényi vegyületekkel, beleértve (például) a pelargonidint (fő antocianinja, ez a vegyület felelős a vörös/piros színért), az ellagsavat, az ellagitanninokat és a procianidineket.

Gyógyhatásáról szólva a WebMD felsorolja, hogy elégtelen bizonyítékok állnak rendelkezésre az alábbiak vonatkozásában:
- Szívbetegség. Nem világos, hogy az eper megelőzheti-e a szívbetegségeket. Klinikai kutatások azt mutatják, hogy az eper csökkentheti a szervezetben a duzzanat (gyulladás) markereit. Ezeknek a markereknek a magas szintje összefüggésbe hozható a szívbetegségekkel. Úgy tűnik azonban, hogy az eper fogyasztása nem javítja az egyéb kockázati tényezőket, például a vérnyomást vagy a koleszterinszintet.
- Cukorbetegség. A korai kutatások arra utalnak, hogy az eper szedése egyeseknél kis mértékben segíthet a vércukorszint szabályozásában.
- Magas koleszterin vagy más zsírok (lipidek) szintje a vérben (hiperlipidémia). A korai kutatások azt mutatják, hogy az eper szedése segíthet az LDL (vagy „rossz”) koleszterinszint csökkentésében, de úgy tűnik, hogy nem javítja a HDL (vagy „jó”) koleszterin vagy a trigliceridek szintjét.
- Magas vérnyomás. A korai kutatások szerint az eper szedése nem csökkenti a vérnyomást a magas vérnyomásban szenvedőknél.
- Elhízás. A korai kutatások azt mutatják, hogy az eper szedése nem segít a fogyásban az elhízott vagy hasi elhízásban szenvedő emberek esetében. Egyes embereknél segíthet a vérzsírszint szabályozásában.
- Ízületi gyulladás. A korai kutatások azt mutatják, hogy az eper szedése segíthet javítani a fájdalmat néhány osteoarthritisben szenvedő embernél.
- Hasmenés
- Láz
- Köszvény
- Éjszakai izzadás
- Vízvisszatartás
- Menstruáció megakadályozása
- Kiütések, ha a bőrön alkalmazzák

A bevezetőben feltett kérdésre a mesterséges intelligencia, a ChatGPT által adott válasz szerint az eper gazdag C-vitaminban, rostokban, antioxidánsokban és más fontos vitaminokban és ásványi anyagokban. Ezek az összetevők támogatják az immunrendszert és hozzájárulnak a szervezet egészségéhez. A C-vitamin például elengedhetetlen az sebgyógyuláshoz, mivel részt vesz a kollagén termelésében, ami az egészséges bőr és sejtek építőköve. A sebkezelés folyamata magában foglalja az egészséges sejtek regenerálódását és a sérült terület gyógyulását. Az eper által biztosított antioxidánsok és gyulladáscsökkentő tulajdonságok hasonlóan fontosak a gyógyulásban. Az antioxidánsok segíthetnek csökkenteni a szabad gyökök által okozott károsodást a szervezetben, így támogatva a sebgyógyulási folyamatot.

Az ezirányú tudományos kutatások száma meglehetősen csekély. 2019-ben Franco Van de Velde (Santa Fe, Argentína) és munkatársai egy közleményt tettek közzé az eper (F. ananassa) és szeder (Rubus fruticosus) gyümölcsökből származó polifenolos kivonatok gyulladáscsökkentő és sebgyógyító tulajdonságairól. Eredményeik szerint az antocianinnal dúsított frakciók a pozitív kontrollnál regisztráltnak körülbelül 50%-át mutatták a fibroblaszt migrációt. Rávilágítanak a bogyós polifenolok gyulladásgátló tulajdonságaira, különösen a proantocianidinek miatt, sőt, ígéretes eredmények születtek a bogyós antocianinok sebgyógyulásra gyakorolt hatásáról.

Eper Ugyanebben az évben, az ő elsőszerzőségével, részben ugyanezzel a szerzőgárdával publikáltak egy tanulmányt a szamóca bioaktív tulajdonságainak változásáról az oxigénnel és szén-dioxiddal dúsított légkörben való tárolás következtében. Ennek keretében az eper antioxidáns kapacitásának, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító tulajdonságainak változását vizsgálták az oxigénben és szén-dioxidban dúsított légkörben való tárolás következtében. Eredményeik szerint a 90% O2 + 10% CO2-ban tárolt eper az 5–10. napon a Cox-2 és iNOS gyulladást elősegítő gének jobb szuppresszióját mutatta, akár 30%-kal nagyobb mértékben, mint a 0. napon mért minták egy in vitro LPS-stimulált RAW 264.7 makrofág kultúrában. Ezenkívül a 90% O2 + 10% CO2 hatásának kitett bogyók a 10. napon 30%-kal magasabb humán dermális fibroblaszt migrációt mutattak, mint a 0. napon mért minták egy in vitro bőr-fibroblaszt migrációs modellben.

2020-ban jelent meg Saba Hemmati (Teherán, Irán) és munkatársai cikke a réz nanorészecskék citotoxicitásának, antioxidáns, gombaellenes, antibakteriális és bőrsebgyógyító hatásának szintéziséről, jellemzéséről és értékeléséről az eper vizes kivonatával és l-aszkorbinsavval. Kémiai jellemzésük eredményei megerősítik, hogy a gyümölcs felhasználásával jelentős mennyiségű gyógyító hatású réz nanorészecskéket lehet előállítani anélkül, hogy a HUVEC-okkal szemben citotoxicitást okozna.

Úgy tűnik, hogy az eper és a sebkezelés közötti kapcsolat összetett és sokoldalú. Az eper belső fogyasztása segíthet a szervezetnek megerősíteni az immunrendszert és elősegíteni a sebgyógyulást. Emellett az eperlevél kivonatok külső alkalmazása is segíthet a bőrproblémák kezelésében és a sebek gyógyulásának felgyorsításában. Az eper és a sebkezelés kapcsolódási pontjai további kutatásokat is igényelnek, hogy jobban megértsük az eper biokémiai tulajdonságait és azokat a mechanizmusokat, amelyek a sebgyógyulásban játszanak szerepet. Azonban már most is nyilvánvaló, hogy az epernek sok pozitív hatása van a sebkezelés területén, és érdemes figyelembe venni ezt a gyümölcsöt az egészségügyi és bőrápolási célú kutatás és alkalmazás során.


Strawberries may reduce the risk of developing dementia and improve the mood of people who are prone to mental decline, 24.hu reported in an article on November 7. Referring to a report on Sciencealert.com, it was reported that middle-aged, overweight people who consume the fruit on a daily basis experience better memory and fewer symptoms of depression. Those who regularly ate strawberries improved their memory and were able to ignore distractions more easily, improved their mood, were able to carry out their daily tasks more efficiently and performed better in social interactions than those who did not eat the fruit. Could strawberries also be used in wound care? - That's what we're trying to find out in this blog post.


Az illusztrációk forrása a Freepik.com.


Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!


Megosztás:

Facebook Twitter LinkedIn Pinterest


Kövessen minket!:
Facebook


Kérjük, szóljon hozzá a cikkhez!

E-mail cím (nem fog megjelenni): *  

Név: *  

A bejegyzés címe, amelyhez hozzá kíván szólni:  

Hozzászólás: *  


Önt is várjuk a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai közé!

Ehhez:

Várjuk online jelentkezését!

vagy kérjük,

Töltse le és küldje vissza a regisztrációs lapot!