Aranyvessző és sebkezelés

Az idegenhonos aranyvesszőfajok bioaktív anyagainak környezetbarát növényvédőszerként való alkalmazhatóságát mutatták ki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatói. A Tudas.hu témával foglalkozó július 13-i tudósítása szerint a növény gyökérkivonataiban antimikrobiális, antidiabetikus és az Alzheimer-kór kezelésére alkalmazott kolinészteráz-gátló anyagokat mutattak ki. A cikkben kitértek arra is, hogy a tradicionális népi gyógyászatban a növények föld feletti hajtásrészét (herba) használják, elsősorban vizelethajtóként. Az alkalmazhatóság vajon kiterjed a sebkezelés és a sebgyógyulás területére is? – erre keresi a választ ez a blogbejegyzés.

Az aranyosvessző, aranyruta, erősrojt, istápfű néven is ismert aranyvessző (Solidago) az őszirózsafélék családjába tartozó évelő növény. Tudományos neve a latin „solida” („egész”) és „ago” („tenni”) szavakból származik. A magyar Wikipédia szerint bár főként dísznövénynek termesztik, de gyógynövénynek tekinthető. Legjellemzőbb hatóanyagai a flavonoidok (1-2%), a szaponinok (2-3%) és az illóolajok. A Solidaginis herba-ból készült forrázatot a szabad enciklopédia szerint külsőleg toroköblítésre, teaként fogyasztva pedig magas vérnyomásra, különféle epe-, vese-, hólyag- és májproblémák ellen, nehéz havivérzés, szamárhurut, reumás és ízületi fájdalmak esetén használják, valamint izzasztás és vizelethajtás céljából. A sebgyógyításról nem tesz említést, bár több magyar forrás (pl. az Ezerjofu.hu) igen. Mit ír erről megszokott külföldi kiindulópontunk, a WebMD? A hosszú, angol abc szerinti felsorolás végén szerepel az ízületi fájdalom, a vesekő, a foglepedék, a tuberkulózis, a száj és a torok gyulladása, s végül (de nem utolsó sorban) a sebkezelés.

A tudományos irodalomban való említéseinek kivonatos bemutatását egy 2004-es tanulmánnyal kezdem. Miguel Antonio Facury Neto (Uberlândia, Brazília) és munkatársai úgy összegezték eredményeiket, hogy a napi intraperitoneális injekciók S. microglossa DC nyers vizes kivonatával 14 napon keresztül kis, de szignifikáns csökkenést eredményeztek a nyílt bőrsebek méretében patkányokban, s nem volt jelentős változás a kollagén rostok mennyiségében a cicatrixban. Ennél a dózisnál (16,1 mg/kg-1) nem történt jelentős változás az AST és ALT májenzimek vérszintjében, de a kivonat terápiás dózisa túl közel van a halálos dózisokhoz ahhoz, hogy a mérgezés elkerülése érdekében kellő biztonsággal szisztémásan alkalmazzák.

2012-ben B. Gastaldo (São Paulo, Brazília) és munkatársai arról számoltak be egy konferencián, hogy patkányok dorzális felületén sebet ejtettek, és a S. chilensis liofilizált 70%-os hidroetanolos kivonatát helyileg alkalmazták azokon. Az 5. napon a sebterület csökkenése (52%) igazolódott. A kivonatban fenolos vegyületek, főként a gyulladásgátló hatással rendelkező kvercitrin jelenlétét azonosították. Terpenoidok jelenlétét is igazolták. Eredményeik arra utalnak, hogy a S. chilensis képes szabályozni a neutrofilek felhalmozódását és kiürülését a gyulladásos gócokban, és módosíthatja a sebgyógyulás gyulladásos fázisát.

2015-ben Helen Reinhart Camargo Catarino és munkatársai arról publikáltak, hogy az InGaP 670 nm-es lézerterápiát a S. chilensis Meyen hidroalkoholos kivonatával kombinálták az égési sérülések kezelése érdekében. Az eredményeik azt mutatták, hogy a lézeres besugárzás önmagában és a S. chilensis kivonattal kombinálva jelentős szövetjavító reakciókat váltott ki a 72 patkány bevonásával végzett kísérleteik során, növelve a fibroblasztok, a kollagénrostok és az újonnan képződött vérerek számát, és csökkentve a granulociták számát másodfokú égési sebekben. Ugyanakkor az égési sebeknek kizárólag a S. chilensis hidroalkoholos kivonatával történő kezelése hasonló mennyiségi eredményeket nyújtott, mint a kezeletlen csoportban a kísérleti időszak során. A lézerrel való kombinációs alkalmazás a témája a brazil Juliana A. R. Moreira és munkatársai 2020-as cikkének is. Az általuk végzett kezelések javították a diabéteszes patkányok égési sérüléseinek gyógyulását, mivel csökkentették a gyulladásos infiltrátumot, és kedveztek a kollagén-szerveződésnek.

A Solidago virgaurea L. (közönséges aranyvessző) etnomedicinális felhasználását, fitokémiáját és farmakológiai aktivitását pedig 2020-ban tekintették át Cornelia Fursenco (Chisinau, Moldova) és munkatársai. Cikkükben megemlítik, hogy külső alkalmazás esetén a legáltalánosabb alkalmazása a földfeletti részek vagy a virágzó csúcsok infúziójának vagy főzetének a beadása a szájüreg sebeinek vagy fekélyeinek kezelésére. Egy lengyel forrásra hivatkozva kitérnek arra is, hogy ott használják a sebgyógyulás felgyorsítására és a bőrápolásra is.

Bingeni Szent Hildegard a XII. században így írt: ha valaki „vas által sebesült meg és aranyvesszőt rak a sebre, az veszélyes a számára, mert a bőr felszínét gyakran begyógyítja és a rothadást belülre űzi. Ha azonban valakinek a húsa és a bőre között foltok és hólyagok tűnnek elő, az főzzön aranyvesszőt vízben és helyezze melegen azokra, és meg fog gyógyulni”. Napjaink kutatásai egyre inkább alátámasztják a hagyományos alkalmazási módjait, s egyes kutatók azon dolgoznak, hogy az aranyvessző és kivonatai bekerüljenek a sebkezelők eszköztárába.

Az illusztrációk forrása a Pixabay.com.

Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!