Mágnesesség és sebkezelés

A múlt héten tudósított a Qubit.hu arról, hogy a Houstoni Metodista Kórház kutatóinak sikerült egy erre a célra kifejlesztett eszköz segítségével 31%-kal zsugorítani az agyat támadó glioblasztómát. A noninvazív eljárás során egy három erős, forgó állandó mágnessel felszerelt sisakot helyeztek az 53 éves alany fejére, s az oszcilláló mágneses tér segítségével, 36 nap alatt, zömében otthoni terápiával sikerült elérni ezt az eredményt. A sejtkultúrás teszteket és az állatkísérleteket követően először és egyetlen páciensen próbálták ki az eljárást, s a kutatók bíznak abban, hogy új módszerrel tudják bővíteni a rákgyógyítás eszköztárát. Bennünket pedig arra ösztönöz, hogy röviden áttekintsük a mágnesesség és a sebkezelés-sebgyógyulás kapcsolatát.

A „mágnes” szó a görög Magnesia város nevéből származik, ahol a mágneses tulajdonsággal rendelkező anyagot – természetes formájában vas-oxidot – bányászták. A Wikipédia szerint a biomágnesesség az élő szervezetek és mágneses mezők kölcsönhatásaival kapcsolatos ismeretek és hiedelmek elnevezése. Már e meghatározás is sejteti, hogy megítélése nem teljesen egyértelmű. A nyugati orvoslásban a fizikoterápiás kezelések szerves része, mozgásszervi betegségekben a komplex terápia egyik leggyakrabban alkalmazott módszere. Az ezoterikus felfogás (amelyet a szabad enciklopédia az áltudományok közé sorol) szerint pedig létezik jótékony és ártó mágneses tér, s a mágnesterápia során helyreállítják a védő feladattal rendelkező mágneses tér sérüléseit. A statikus mágneses mezők állítólag nyugtató, míg a váltakozó mágneses mezők stimuláló hatást fejtenek ki a szervezetre. Ugyanakkor számos hazai cég kapott büntetést azért, mert berendezéseik hatásosságát illetően megtévesztették a fogyasztókat. Emiatt az elmúlt években alkalmazásuk nálunk kissé háttérbe szorult. A teljes kép kedvéért megjegyzem, hogy állításuk szerint az eljárásuk a horzsolásos sérülések, vágott sebek és műtéti hegek gyógyulását is elősegíti azzal, hogy „az erősen negatív töltésű beteg sejtek” polaritását a mágnes pozitívra változtatja, és ezzel beindítja az öngyógyító folyamatokat. A biológus nem ért egyet ezzel. Nem ennek a blogbejegyzésnek a feladata rendet tenni az ilyen és hasonló vitákban, a bioenergetika és radiesztézia hatásosságában.

A mágnesterápia komoly múlttal rendelkezik. Már az i. e. 4000 körüli időkből vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy a hinduk mágneses köveket (lodestone) használtak gyógyításra. 4000 évvel ezelőtt a kínaiak az ilyen köveket a meridiánok harmonizálására alkalmazták, s írásos protokollokat dolgoztak ki ezen kövek használatára az akupunktúrás pontokon, amint azt a „Sárga császár belgyógyászati könyve” (Huang Di Nei Jing) leírja. Az ókori Egyiptomban is rendszeresen használták őket, Kleopátra mágneses homlokpántban aludt, hogy megőrizze fiatalságát. Hippokratész mágneseket használt a fájdalom csillapítására, gyógyító központjaiban az emberek fejüket ilyen kövekre hajtották, hogy enyhítsék fejfájásukat. A római császár, Claudius ismert volt arról, hogy köszvényét egy „elektromos halakkal” teli fürdőben kúrálta. Manapság már tudjuk, hogy ezek az „elektromos halak” ráják voltak (ha az idegvégződéseiket inger éri, kisülnek, s ezáltal elektromágneses mezőt hoztak létre).

Paracelsus az 1500-as években a mágnest az orvoslás csodájának nevezte, főként rohamok és pszichiátriai rendellenességek kezelésére használta azokat. Franz Anton Mesmer, német orvos a 18. században az életerő harmóniájának nevezte a magnetizmust. Kifejlesztette az „állati mágnesesség” elméletét. (Ezt az elméletet később egy skót orvos, James Brain használta a hipnózis kifejlesztésére, és néha a hagyományos kínai orvoslás csi-jének feleltetik meg.) A század végén Samuel Hahnemann, német orvos, akit széles körben a homeopátia atyjaként ismernek, mágneseket is használt kezelési programjaiban. A 19. században aztán a mágneses mezők körüli tudomány és az elektromágnesesség kezdett előtérbe kerülni. Például Michael Faraday, brit tudós nagyban hozzájárult az elektromágnesesség vizsgálatához, beleértve az elektromágneses indukció, a diamágnesesség és az elektrolízis felfedezését. Az első mesterséges, állandó mágneseket szénacélból készítették a svájci és a német kohókban 1649 és 1655 között. Orvosi célokra tervezett mágneseket és elektromágneseket először 1826-1928-ban W. Sturgeon (angol) és J. Henry (amerikai) készítettek.

Zátrok Zsolt a témával foglalkozó cikkében az alábbiakban sorolja fel hatását:
- csillapítja az ízületi fájdalmakat artrózis, artritisz esetén
- csontritkulásban serkenti a csontépítő sejtek aktivitását
- gyorsítja a csontépítő sejtek aktivitását és ezzel a csonttörések gyógyulását
- csökkenti a migrént, a fogfájást, az izommerevséget
- csökkenti a pszichés jellegű panaszokat, a stresszt, kiváló alvásjavításra is
- izomlazító, fájdalomcsillapító, immunrendszer stimuláló, a sejtek anyagcseréjét javító hatását klinikai vizsgálatok, tesztek igazolják
- a kezelt beteg általában jelentősen csökkentheti a fájdalomcsillapító gyógyszereket vagy akár el is hagyhatja azokat
- nemcsak a csontokra, hanem a porcszövetre is jótékony hatású. Így például térd vagy csípőfájdalom esetén nemcsak a fájdalom szüntethető meg, hanem segíthet a porcszövet regenerációjában is, valamint
- a sejtanyagcsere folyamatok serkentése révén gyorsítja a sebek, hegek gyógyulását

Értelemszerűen most mi csak az utolsóra összpontosítunk. Több hazai oldal is megemlíti, hogy Kínában már több ezer évvel ezelőtt is megfigyelték, hogy mágnesesség jelenlétében gyorsabban gyógyulnak a sebek és emellett szignifikánsan csökken a fájdalomérzet is. Ugyanakkor S. L. Henry és munkatársai (a hivatkozást lásd később) szerint a műtéti gyógyulást elősegítő mágneses terápia legkorábbi alkalmazása az 1600-as évekre nyúlik vissza, amikor elektromosan töltött aranylevelet alkalmaztak a himlő lézióin annak érdekében, hogy megakadályozzák a hegesedést.

Rikk János doktori értekezésében megemlíti, hogy mind a csontegyesítés, mind a sebgyógyulás szignifikáns gyorsulást mutatott az állandó mágnes alkalmazását követően. Itt M. G. Dunn (Piscataway, USA) és munkatársai tanulmányára hivatkozik, amelyben már 1988-ban megállapították, hogy az elektromos stimuláció kollagén mátrixszal kombinálva valószínűleg jó módszer lehet a krónikus bőrsebek gyógyulásának fokozására.

Herpai Vivien és Szokoly Miklós a Sebkezelés-Sebgyógyulás folyóirat 2013/2-es számában megjelent cikkükben az adjuváns terápiás lehetőségek között említik a BEMER® terápiát. A Bio-Elektro-Mágnes-Energia-Reguláció terápia a mágneses mező és az elektromosan töltött részecskék (pl.: ionok) kölcsönhatásának fizikai elvén alapul. Az ionáramok és ionpumpák meghatározzák minden élő rendszer metabolizmusát, köztük a gerincesekét is. A pulzáló elektromágneses mező a speciális jelekkel elősegíti a sejtek biokémiai folyamatait, ennek pedig másodlagos hatása észlelhető a szervezetben. Egyes tanulmányok a kezelés hemoglobin-telítettséget befolyásoló tulajdonságában (és ennek eredményeként az erek állapotának javulásában és a keringési redisztribúcióban) látják az eredményességet. Ezen kívül olvashatók publikációk az immunrendszer-erősítő és szabadgyök-semlegesítő képesség fokozódásáról (stb.) is. Megjegyzendő, hogy a szintén az adjuváns módszerek közé tartozó lökéshullám terápia során a berendezés kezelőfejének hátsó részében lévő tekercs is elektromágneses mezőt hoz létre. A mező felgyorsít egy golyót, amely elől az applikátorfejhez ütközik és lökéshullámokat hoz létre, amelyek a szövetben sugárirányban terjednek szét.

A BEMER terápia hazai tudományos irodalma meglehetősen bőséges, önálló kongresszust szerveznek a téma köré, bár az idei – online – esemény programjából hiányoztak a direkt sebkezelési vonatkozások. Mint ahogy a mágnesesség / mágnesterápia és a sebkezelés „találkozási pontjaira” utaló magyar nyelvű források száma is viszonylag csekély. Kárpótoljuk akkor magunkat – röviden – a külföldi szakirodalommal!

A korábban említett amerikai publikációnál kereken két évtizeddel később Steven L. Henry (Columbia, USA) és munkatársai az Eplasty c. folyóiratban számoltak be kutatásukról, amelynek elején azt a célt tűzték ki, hogy állatmodellben értékeljék a statikus mágneses mezők hatását a bőrseb gyógyulására. Emellett áttekintették a tudományos irodalmat, hogy feltárják a mágnesterápia történelmi és tudományos alapjait, és meghatározzák akkori szerepét a plasztikai sebészet bizonyítékokon alapuló gyakorlatában. Arra a következtetésre jutottak, hogy a külsőleg alkalmazott, kis teljesítményű, statikus mágneses mező növeli a másodlagos excízionális sebek gyógyulási ütemét. A források áttekintése jelentős bizonyítékokat tárt fel, amelyek igazolják a mágneses terápia jótékony hatását a csontok gyógyítására, de vegyes eredményeket mutatnak az ín- és bőrgyógyulásban. Az akkor legújabb laboratóriumi és állatkísérletek egy érrendszeri, esetleg kalcium-alapú hatásmechanizmusra utaltak.

Egy évvel korábban Berish Strauch (New York, USA) és munkatársai publikációjuk bevezetőjében arról írtak, hogy pulzáló mágneses mezőkkel foglalkozó korábbi tanulmányok javuló törésekről és -krónikus sebgyógyulásról, az endothel sejtek növekedéséről és jobb angiogenezisről számoltak be. Ők azokat a biomechanikai változásokat jellemezték, amelyek akkor fordulnak elő, amikor a standard bőrsebeket rádiófrekvenciás impulzusos mágneses mezőknek teszik ki, meghatározott dózisparaméterekkel, annak érdekében, hogy meghatározzák, felgyorsítható-e a funkcionális szakítószilárdság helyreállítása a sebgyógyulás során. Sikeresen bizonyították, hogy a sebek expozíciója a nagyon specifikus konfigurációjú pulzáló mágneses mezőknek az alkalmazott állatmodellben felgyorsította a korai sebgyógyulást, amit a seb keletkezése után 21 nappal jelentősen megnövekedett sebszilárdság bizonyít.

2010-ben Da Jing és munkatársai a Bio Electric Magnetics c. szaklapban a 180 mT statikus mágneses mezők (SMF) hatását vizsgálták a diabéteszes sebek gyógyulására patkányokban. Az eredmények azt mutatták, hogy az ilyen mező jótékony hatással volt a diabéteszes sebek gyógyulására, és magában foglalta a terápia klinikai potenciálját a sebek helyreállásának felgyorsításában és a cukorbetegek pszichológiai és fizikai terheinek enyhítésében.

Ugyancsak 2010-ben, ugyanebben a folyóiratban Iran Goudarzi (Teherán, Irán) és munkatársai megvizsgálták a rendkívül alacsony frekvenciájú impulzusos elektromágneses mezők (ELF PEMF-ek) hatását a diabéteszes patkányok bőrsebének gyógyulására. Arra a következtetésre jutottak, hogy tanulmányuk néhány bizonyítékkal szolgál a diabéteszes sebgyógyulás felgyorsítását célzó ELF PEMF-használat alátámasztására. Mint írták, további kutatásokra van szükség a PEMF-mechanizmusok meghatározására a sebgyógyulás felgyorsításában.

2012-ben G. E. Costin és munkatársai a Current Molecular Medicine hasábjain integrált, interdiszciplináris megközelítésben tekintették át a modern sejt- és molekuláris mechanisztikus fogalmakat az ELF-PEMF részvételével a szövetjavítás összetett folyamatában, különös tekintettel a krónikus sebekre. Az adatok elemzése az elektromágneses mezők három fő hatását támogatja a sebgyógyulási utakra:
1. gyulladáscsökkentő hatás, a citokinprofil modulálásával, amely a gyógyulási folyamat átmenetét idézi elő krónikus gyulladást elősegítő állapotból gyulladáscsökkentő állapotba;
2. neo-angiogén hatás, az endothel sejtek proliferációjának és tubulizációjának fokozásával, valamint a fibroblaszt növekedési faktor (FGF) -2 termelésével;
3. re-epithelializációs hatás a kollagénképződés stimulálásával.

Ugyanebben az évben Yahya Ekici (Ankara, Törökország) és munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben statikus, nagy teljesítményű mágneses mezőt alkalmaztak a sebre merőlegesen, úgy fokozott sebgyógyulás következett be a kísérleti modell bőrében.

2017-ben Jing Zhao (Hubei, Kína) és munkatársai a 230 mT-s SMF-et vizsgálva megállapították, hogy az elősegítette a bőrsebek gyógyulását diabéteszes patkányokban, és nem invazív terápiás eszközt jelenthet a cukorbetegek nem megfelelő sebgyógyulásának kezelésében.

És a tudományos eredményeket hosszasan lehetne még sorolni. A tudottan hiányos áttekintést Huanhuan Lv és munkatársainak már ez évben, a Cell Proliferation c. szaklapban megjelent publikációjával zárom. A különböző szövődményekkel járó cukorbetegség óriási terhet ró a világ egészségügyére. A diabéteszesek körében előforduló sebeket, különösen a diabéteszes lábfekélyeket (DFU-k), nehéz kezelni, ami gyakran hosszan tartó kezeléshez, sőt amputációhoz vezet. Ezen páciensek sebének kezelése rendkívüli klinikai és társadalmi probléma. Napjainkban a fizikai beavatkozások nagy figyelmet kapnak, és széles körben kifejlődtek a szövetek regenerálásának és a sebgyógyításnak a területén. A mágneses mezőkkel folytatott kezelés, mint egyfajta nem invazív és biztonságos fizikai terápiás megközelítés, nagy lehetőségeket mutatott a diabéteszes sebgyógyításban, jelentős mellékhatások nélkül. Bár a tanulmányok többsége rámutatott e mezők diabéteszes sebekre gyakorolt pozitív hatására, még mindig nincs általános egyetértés az ilyen biológiai vagy terápiás hatásokkal kapcsolatos pontos mechanizmusokról, és még sok ismeretlen szempont van, amire összpontosítani kell a jövőben.

Az illusztrációk forrása a Pixabay.com.

Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!