,,Marketing, public relations és reklám az egészségügyben” XIX. Országos Konferencia

FÓKUSZBAN AZ EGYÉN(I)

Budapest, 2016. február 18.

Facebook-esemény


Meghívó


Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram!

Ezúton hívjuk meg Önt (és munkatársait) konferenciánkra. Az egészségügyi- és egészségipari kommunikációs ágazat hagyományos seregszemléjén és seregszemléjével lehetőséget kívánunk biztosítani ahhoz, hogy az egészségügy és az egészségipar területén valamint az ügynökségeken dolgozó, a témakör iránt érdeklődő szakemberek közvetlenül is tájékoztatást és naprakész információkat kapjanak az őket érintő aktuális kérdésekről elméleti és gyakorlatorientált megközelítésben egyaránt.

Ebben az évben az előadások fókuszába az egyént és az egyénit helyezzük, hiszen a marketing fejlődésének a szakirodalom szerint 1991-ben kezdő ún. társadalomközpontú korszakának főbb jellemzői közé tartozik, hogy nő az egyén elérésének szerepe, s megjelennek az ezt szolgáló technikák. A fogyasztók (ügyfelek, páciensek, véleményformálok) célzása, szegmentálása, az ügyfélszerzés és megtartás ma már szisztematikus, nemritkán komoly adatbázisra épülő kommunikációs stratégiát és tevékenységet igényel mind a vállalkozói, üzleti alapon működő, mind a nonprofit egészségügyi szervezetektől. Történik mindez egy olyan világban, amelyben nincs messze az az idő, amikor a (marketing)kommunikációs büdzsék nagyobb hányada jut majd a digitális csatornákra, s amelyben a vonatkozó jogszabályok nem - vagy csak alig - tesznek különbséget a társadalombiztosítási keretre elszámolható és a szabadon megvásárolható termékek (és szolgáltatások) reklámjai között.

Bízunk benne, hogy Ön és munkatársai személyes jelenlétükkel megtisztelik rendezvényünket!

Tisztelettel:

a szervezők

* * * * *

Szakmai védnök: Nemzeti Egészségügyi és Egészségipari Kommunikációs Közhasznú Egyesület (NEEK.hu)
Szervezők: Gesztes Tamás, Jóbai Zsolt, Várhegyi László
Médiapartner: Brandtrend.hu

EDDIGI ELŐADÓINK:
- Bender Krisztina Director, PR services, Balogh Tamás Head of Operations (ArvaliCom): hatékony egészségügyi kommunikáció, avagy mit, hol, hogyan?
- Dely Gábor termékfejlesztési vezető (d-code kft.), elnök (DIMSZ E-mail marketing tagozat): adatvezérelt marketing az egészségügyben
- Falus Tamás üzletfejlesztési igazgató, MD (TNS Hoffmann): a digitális forradalom hálójában
- Gombos Zsolt alapító, tréner (Online Marketing Akadémia - OMA.hu): a Facebook-marketing lehetőségei az egészségügyben
- Jagodics Rita ügyvezető igazgató (NagykerMarketing): adatbázis-gyűjtés egészségügyi cégek részére
- Kozarek Andrea szakmai igazgató (SAKKOM Interaktív online marketing + pr ügynökség): adatbázis és PR, a személyre szabott kommunikáció lehetőségei
- Sipos Zoltán ügyvezető igazgató (Kreatív Kontroll Kft.): „Diktál a beteg?” 10 hiteles tartalomtípus (és terjesztési forma) a hatékony egészségügyi tartalommarketinghez
- Dr. Sós Péter János ügyvezető igazgató (B. SWAN Partners Kft.): pr a zsebben
- Steigervald Krisztián ügyvezető igazgató (Emocionális Marketing Kft.): egészségügyi kommunikáció és az új generációk
- Straub Fanni alapító (Praxisakadémia, Foglaljorvost.hu weboldalak): online páciens, szolgáltatás központú szemlélet a magánegészségügyben

A referátumok mellett lehetőség van 20 perces előadások bejelentésére (2016. február 1-ig), amelynek elfogadásáról a beküldött 8-10 soros kivonat alapján a szervezők döntenek. Az összefoglalók kinyomtatásra kerülnek, és a konferencia honlapján is elérhetőek lesznek.

A program alakulása a rendezvény honlapján folyamatosan nyomon követhető!

TECHNIKA
Számítógép és projektor áll rendelkezésre. Az ettől eltérő igényeket az előadóknak kell biztosítaniuk, s a jelentkezéssel egyidőben a szervezőket tájékoztatniuk.

TERVEZETT IDŐBEOSZTÁS

08:50-09:30   Regisztráció
09:30-09:40   Megnyitó
09:40-12:00   Előadások
12:00-13:00  Ebédszünet
13:00-17:00  Előadások

* * * * *

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ


A KONFERENCIA HELYSZÍNE:
Hunguest Hotel Griff, Smaragd terem (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.)

REGISZTRÁCIÓ:
A Jelentkezési lapot mellékeltük. Kérjük lehetőleg 2016. február 1-ig - pontosan kitöltve - a következő címre megküldeni szíveskedjen: Etalon ’95 Kft., Várhegyi László cégvezető, 1311 Budapest, Pf. 8, E-mail: info@etalon95.hu

REGISZTRÁCIÓS DÍJ:
Tartalmazza a szakmai programokon való részvételt, a kongresszusi nyomtatványok és a kávészünetek költségeit egy példányt a Kontent tartalommarketing-magazinból (az ÁFA-t nem). A megadott díj 1.000 Ft + ÁFA (br. 1.270 Ft) közvetített étkezést tartalmaz. A természetbeni ellátás adóját és járulékait nem a konferencia szervezője fizeti, ezért a részvételi díjakban foglalt közvetített étkezések mértékékét a számlán külön feltüntetjük. A regisztrációs díj nem tartalmaz biztosítást, a rendezvény ideje alatt előforduló személyi vagy anyagi káreseményekért a szervezők nem vállalnak felelősséget.
 

2016. február 1.
előtt
után
helyszínen
Résztvevők
9.000
11.000
14.000 Ft
Egyetemi, főiskolai hallgatók
-
1.000
3.000 Ft


Az előadóknak nem kell részvételi díjat fizetniük! A NEEK tagjai n. 4.000 Ft kedvezményre jogosultak.
Számlamódosítás esetén - amennyiben arra nem a szervezők miatt van szükség - 1.000 Ft (+ ÁFA) adminisztrációs díjat számítunk fel!

ÉTKEZÉS:
A konferencia helyszínén büféebéd-lehetőséget biztosítunk 2.960 Ft/fő áron (+ ÁFA).

SZÁLLÁS:
A szállásfoglalás egyénileg történik.

PARKOLÁS:
A parkolás a szálloda külső parkolóiban (korlátozott számban) valamint - a meghirdetés időpontjában -  a környező utcákban ingyenes.

LEMONDÁSI FELTÉTELEK:
A regisztrációs díjat abban az esetben tudjuk visszatéríteni, ha erre vonatkozó igényét 2016. február 10-ig írásban eljuttatja az Etalon ’95 Kft-hez. Az adminisztrációs költségek fedezésére ebben az esetben a díjak 20%-át számítjuk fel. A fenti határidőn túl nem áll módunkban visszatéríteni a már befizetett összeget.

KIÁLLÍTÁS:
A konferenciához kapcsolódóan az Etalon ’95 Kft. kiállítást rendez. Várjuk a cégek érdeklődését!