Magyar Sebkezelő Társaság

A Magyar Sebkezelő Társaság XXV. (Jubileumi) Kongresszusa
Budapest, 2023. október 26-27.



Tisztelt Kolléganő! Kolléga Úr!

Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a Magyar Sebkezelő Társaság XXV. (Jubileumi) Kongresszusára.

A szervezőmunkába szeretnénk bevonni a társtudományok szakmai társaságait, valamint a korszerű kötöző anyagokat, orvostechnikai eszközöket és gyógyászati segédeszközöket (stb.) gyártó- és forgalmazó cégeket is.

Meggyőződésünk, hogy a tudományos program és a kötetlen eszmecserék alkalmat adnak nemcsak a szakmai tudás elmélyítésére, mások tapasztalatainak megismerésére, hanem az emberi, baráti kapcsolatok erősítésére is.

Tisztelettel a rendezők:

Magyar Sebkezelő Társaság              Orvostechnikai Szövetség Kötszer Szekciója
 

* * * * *

TUDOMÁNYOS PROGRAM


Szervező Bizottság: Dr. Farkas Péter, Hanga Péter, Prof. Dr. Hunyadi János, Prof. Dr. Juhász István, Dr. Kovács L. András, Dr. Sugár István

A korábbiakhoz hasonlóan workshopokat szervezünk, amelyek során a negatív nyomásterápia (NPWT), az oxigén-terápia előnyeinek felvillantása mellett a gyakorlati bemutatón foglalkozunk az új-intelligens kötszerek- és a kompressziós kezelés nyújtotta szerteágazó lehetőségekkel.

Fő témákat nem adunk meg. A referátumok mellett lehetőség van 15 perces előadások bejelentésére (2023. július 30-ig), amelynek elfogadásáról a szervezők döntenek. Absztrakt-keretlapot nem küldünk, kérjük, a következő felépítést kövesse: Szerző(k), Tudományos fokozat, Intézmény, Város, Előadás címe, Összefoglaló (15-20 sor). Az összefoglalók a Sebkezelés-Sebgyógyulás folyóiratban kinyomtatásra kerülnek és az mskt.hu címen az Interneten is elérhetők lesznek. Az előadás(ok) elfogadásáról legkésőbb 15 nappal a kongresszus előtt értesítést küldünk.

TECHNIKA
Számítógép és projektor áll rendelkezésre. Az ettől eltérő igényeket az előadóknak kell biztosítaniuk, s a jelentkezéssel egyidőben a Szervező Bizottságot tájékoztatniuk.

TERVEZETT IDŐBEOSZTÁS

2023. október 26. (csütörtök)
08:45-09:30 Regisztráció
09:30-13:00 Megnyitó, Előadások I.
13:00-14:00 Ebédszünet
14:00-15:00 A Magyar Sebkezelő Társaság Közgyűlése
15:00-17:00 Előadások II.

2023. október 27. (péntek)
09:00-13:00 Előadások III.
13:00- Ebéd

A kongresszuson való részvételért adható továbbképzési kreditpontok ügyintézését tervezzük. A részvételről a helyszínen igazolást adunk ki.

* * * * *

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ

SZERVEZŐ IRODA
Etalon ’95 Kft., Várhegyi László cégvezető, 1033 Budapest, Harrer Pál u. 20., 3. em. 18., E-mail: info@etalon95.hu

HELYSZÍN
Hotel Benczúr (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)

REGISZTRÁCIÓS DÍJAK
A részvételi díj magában foglalja a szakmai programokon való részvételt, a kongresszusi anyagok biztosítását, a szakkiállítás megtekintését, a kávészüneteket és az általános forgalmi adót. A megadott díj br. 1.400 Ft közvetített étkezést is tartalmaz. A természetbeni ellátás adóját és járulékait nem a konferencia szervezője fizeti, ezért a részvételi díjakban foglalt közvetített étkezések mértékékét a számlán külön feltüntetjük. A regisztrációs díj nem tartalmaz biztosítást, a rendezvény ideje alatt előforduló személyi vagy anyagi káreseményekért a szervezők nem vállalnak felelősséget.

2023. szeptember 15.

előtt

után

helyszínen

Orvosok

20.000 Ft

23.000 Ft

25.000 Ft

MSKT-tag orvosok

12.000 Ft

14.000 Ft

18.000 Ft

Szakdolgozók

9.000 Ft

10.000 Ft

12.000 Ft

MSKT-tag szakdolgozók

5.000 Ft

6.000 Ft

8.000 Ft

Diplomások 30 éves kor alatt 
vagy a rezidens-képzésen résztvevők

7.000 Ft

8.000 Ft

9.000 Ft

Első szerzőként és előadóként szereplő szakdolgozóknak nem kell részvételi díjat fizetniük!

Minden számlamódosítás esetén - amennyiben arra nem a szervezők miatt van szükség - 1.000 Ft + ÁFA adminisztrációs díjat számítunk fel! A regisztrálók és a kiállítók a jelentkezéssel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fényképfelvételek készülhetnek, amely felvételeken a látogatók felismerhetőek lehetnek. A fényképeket a szervezők a honlapjukon, illetve a kongresszus és az MSKT népszerűsítése érdekében kívánják felhasználni.

(A jelenlegi éves tagdíj orvosoknak 5.000, szakdolgozóknak 3.000 Ft. Kizárólag a tagdíj befizetésére szolgáló MSKT-számlaszám: 10102103-31442204-00000004.)

EBÉD
Ebédlehetőséget szervezetten a Kongresszus helyszínén biztosítunk: 5.500 Ft/fő/alkalom (tartalmazza az ÁFA-t).

SZÁLLÁS
A szervezők szállást a konferencia helyszínén biztosítanak. Kérjük, hogy pontos igényüket a Jelentkezési Lap megfelelő rovatában adják meg! A szállást csak a 2023. szeptember 30-ig beérkezett befizetés és igény esetében tudjuk garantáltan biztosítani. A szobákat beérkezési sorrendben töltjük fel. Amennyiben az adott férőhely betelt, a szervezők megkeresik Önt a szükséges módosítás tisztázása érdekében. Természetesen lehetőség van a szobáknak a megadottnál hosszabb idejű igénybevételére is.

1. a) Superior (3*+) 1 ágyas szoba: 22.500 Ft/éj.
1. b) Superior (3*+) 2 ágyas szobában: 13.500 Ft/fő/éj.
Az árak tartalmazzák a büfé-reggelit, a wifi-elérést valamint az idegenforgalmi adót és az ÁFA-t.

PARKOLÁS
A parkolás egyénileg történik. A közeli Múzeum Mélygarázsba a Dózsa György útról lehet behajtani, a Damjanich és a Dembinszky utca közötti szakaszon. A meghívó elkészítésekor az ára 8:00-20:00 között 400 Ft/megkezdett óra volt, a 24 órás napi bérleté 6.500 Ft.

LEMONDÁSI FELTÉTELEK
A regisztrációs díjat abban az esetben tudjuk visszatéríteni, ha erre vonatkozó igényét 2023. október 5-ig írásban eljuttatja az Etalon ’95 Kft-hez. Az adminisztrációs költségek fedezésére ebben az esetben a díjak 20%-át számítjuk fel. A fenti határidőn túl nem áll módunkban visszatéríteni a már befizetett összeget, sőt abban az esetben, ha a befizetésre még nem került sor, 1 éjszakai szállásköltséget - a szállodák kötbérmentes lemondási határidejét figyelembe véve - mindenképpen ki kell egyenlíteni.

KIÁLLÍTÁS
Az Etalon ’95 Kft. a konferenciához kapcsolódóan gyógyszer, egészségmegőrző termék, orvostechnikai eszköz és gyógyászati segédeszköz (stb.) kiállítást szervez. Várjuk a cégek érdeklődését!



Önt is várjuk a Magyar Sebkezelő Társaság tagjai közé!

Ehhez:

Várjuk online jelentkezését!

vagy kérjük,

Töltse le és küldje vissza a regisztrációs lapot!