Rheumatoid arthritis és sebkezelés

A szervezet antitest-szűrő funkciójának meghibásodása okozhatja a rheumatoid arthritist (RA-t) – számolt be május 7-i cikkében a Medicalonline.hu. A Nature Communications-ben megjelent egyik tanulmányra hivatkozva azt is megírták, hogy a betegség pontos oka egyelőre ismeretlen, de döntő szerepet játszanak benne azon antitestek, amelyek eredetileg a fertőzések leküzdésében játszanak főszerepet, mivel felismernek és megtámadnak bizonyos célpontokat, például vírusokat vagy baktériumokat. Egyes antitestek helytelenül termelődnek, ami azt eredményezi, hogy saját testünket támadják meg, de normális esetben testünk immunrendszere rendelkezik egy elég szigorú „szűrővel”, amely nem engedi ezeket funkcionálni. Új eredményeik alapján azonban az utrechti kutatók úgy vélik, hogy az RA-s betegeknél ez a mechanizmus nem működik megfelelően. Vajon milyen kapcsolat van az RA és a sebkezelés – sebgyógyulás között? – erre keresem a választ a mostani blogbejegyzésben.

A mesterséges intelligencia szerint a legsúlyosabb reumatológiai betegségben szenvedők gyakran tapasztalhatnak bőrelváltozásokat és sebeket az érintett ízületek körül. Ezek a sebek gyakran nehezen gyógyulnak, részben azáltal, hogy az autoimmun folyamat folyamatosan károsítja a bőrt és az alatta lévő szöveteket. Emellett az RA gyógyszerek, például a kortikoszteroidok hosszú távú használata is hajlamosíthat a bőr vékonyodására és a sebek kialakulására.

A sebek kezelése különleges figyelmet igényel az RA-s betegeknél, mivel az immunszuppresszív terápia miatt csökkenthető az immunrendszer normális működése, ami növelheti a fertőzések kockázatát. ezért fontos, hogy az RA-ban szenvedők sebkezelését olyan módszerekkel végezzék, amelyek minimalizálják a fertőzés kockázatát, ugyanakkor segítik a sebek gyógyulását.

Az egyik fontos megközelítés a sebek kezelésében az érintett terület tisztántartása és fertőtlenítése. Ez segíthet megelőzni a fertőzéseket, amelyek a sebgyógyulás akadályát jelenthetik. Emellett a sebgyógyulás támogatása érdekében fontos lehet speciális kötszerek vagy sebgyógyító krémek használata.

Vonatkozó tanulmányok

A témánkkal foglalkozó átfogó hazai közleményt nem találtam az Interneten. Hunyadi János és munkatársai a Sebkezelés-Sebgyógyulás folyóirat 2008/2. számában a krónikus és nehezen gyógyuló seb fogalmával, okaival, kritériumaival és kezelésének alapelveivel a nemzetközi és hazai konszenzusok tükrében foglalkozó cikkükben kitértek arra is, hogy a krónikus sebek kialakulásához az immun betegségek talaján kialakuló vasculitisek (RA, scleroderma), a haematológiai kórképekben jelentkező alvadási zavarok következtében jelentkező ulcusok, valamint a Streptococcus pyogenes infekció kapcsán létrejövő kórkép a fasciitis necrotisans, a félelmetes MRSA (multirezisztens Staphylococcus aureus) fertőzés, vagy a vegyes flóra mellett megjelenő gomba szepsis is vezethetnek.

Az RA-ban szenvedő betegek műtét utáni sebgyógyulásáról még 1973-ban jelentettek meg egy tanulmányt Richard W. Garner és munkatársai. Nem találtak összefüggést a betegség időtartama vagy súlyossága és a sebgyógyulás között, s nem volt különbség a sebgyógyulásban a szeropozitív és szeronegatív betegségben szenvedő betegek között. A kis dózisú kortikoszteroid kezelés a sebfertőzések megnövekedett előfordulásával járt.

2004-ben Sunita Coelho (Toronto, Kanada) és munkatársai úgy találták, hogy a mátrix metalloproteinázok (MMP-k) emelkedése a lokális sebkörnyezetben, valamint a keringő MMP-k lehetséges emelkedett szintje hozzájárulhat a RA-ban szenvedő betegek pyoderma gangrenosum lézióiban megfigyelhető csökkent gyógyuláshoz.

Christopher Bibbo (Marshfield, USA) 2007-es tanulmányának absztraktja szerint a láb- és bokasebész célja a deformitás kiegyensúlyozott korrekciójának elérése a RA-ban szenvedő betegeknél, a szövődmények kockázatának minimalizálása mellett. E célok eléréséhez nagyszámú beavatkozásra lehet szükség egyszerre vagy szakaszos műtéti környezetben. A cikkben bemutatja a beteg értékelését a műtéti kockázatok felmérése céljából, valamint a perioperatív szövődmények kezelését RA-s láb- és bokapácienseknél.

2012-ben A. R. Barnard (Derby, Egyesült Királyság) és munkatársai a sebgyógyulás és az RA-gyógyszerek kölcsönhatását vizsgálták a kézsebészeti beavatkozások kapcsán. Arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben gondosan ügyelnek az esetleges problémák azonnali felismerésére és kezelésére, a legtöbb reumaellenes gyógyszer alkalmazását helyénvaló folytatni a perioperatív időszakban a kézműtétek során, hogy csökkentsék a betegek reumás betegségének általános kontrollja destabilizálódásának kockázatát.

2016-ban Yasutaka Kadota (Okayama, Japán) és munkatársai a fertőzés és a késleltetett sebgyógyulás kockázati tényezőit elemezték ortopédiai műtét után rheumatoid arthritisben szenvedő betegeknél. Eredményeik a láb- és bokaműtétet, valamint a teljes térdízületi műtétet és a betegség időtartamát a műtéti fertőzés (SSI) és a késleltetett sebgyógyulás (DWH) kockázati tényezőiként jelezték. A biológiai betegségmódosító reumaellenes szerek (bDMARDs) nem jártak együtt az SSI és a DWH fokozott kockázatával.

Ugyancsak 2016-ban Masahiro Tada (Oszaka, Japán) és munkatársai a késleltetett sebgyógyulás és posztoperatív műtéti hely fertőzések kezeléséről az RA-ban szenvedő betegek körében témában jelentettek meg egy közleményt. Eredményeiket úgy összegezték, hogy a bDMARD-ok nem tartalmaztak kockázati tényezőt a posztoperatív felületes és mély SSI-re. Az egyes bDMARD-ok és hagyományos szintetikus DMARD-ok fertőzésekre gyakorolt hatásai nem különböztek szignifikánsan. Az RA-ban szenvedő betegek helyi sebei, különösen a bDMARD-dal kezeltek, szoros megfigyelést igényeltek a gyógyulás során. A lábműtét a késleltetett sebgyógyulás és az indokolt peri- és posztoperatív kezelés kockázati tényezője volt. További prospektív vizsgálatokat tartanak szükségesnek annak megállapítására, hogy a bDMARD-ok növelik-e a posztoperatív fertőzések kockázatát.

Trudie Young úgy összegezte 2019-es cikkét, hogy az RA egy szisztémás autoimmun betegség, és a bőr fekélyesedése, főleg a lábszáron és a lábfejen, az állapot elismert szövődménye. A fekélyesedés többtényezős lehet, és különböző okok miatt fordulhat elő, mint például trauma, vénás elégtelenség, nyomás és vasculitis. Az egyéneknek meg kell küzdeniük ezzel a krónikus, hosszú távú betegséggel, az ízületi erózió kezelésére szolgáló sebészeti beavatkozások szükségességével és a mindennapi tevékenységeik korlátozásával. Következésképpen az RA és az ebből eredő fekélyek káros hatással vannak az egyén életminőségére. Bár a DMARD-ok sok egyén funkcionális képességét javították, negatív hatással lehetnek a gyógyulási folyamatra, kitéve az egyént a visszatérő sebfertőzések kockázatának.

Az RA-ban és fekélyben szenvedők kezelése többtényezős, és számos egészségügyi szakembert érint, akik részt vesznek a szűrésben, a megelőzésben és a kezelésben. A lokális sebkezelés a fekély és a környező bőr klinikai kihívásaitól függ. Az RA és a fekélyesedés olyan összetett halmazt alkotnak, amely klinikailag igen nagy kihívást jelent. Egyelőre nincsenek optimális megoldások.

2022-ben Kunal M. Kirloskar (Washington DC, USA) és munkatársai az autoimmun betegség és a DMARD-ok kapcsolatáról közöltek egy cikket a sebgyógyulás vonatkozásában. A vizsgált kohorszban a gyógyulás medián ideje 229,5 nap volt, ami sokkal hosszabb, mint a nem fertőzött diabéteszes lábszárfekélyek gyógyulási ideje az intézményükben. Azok a betegek, akik a seb kezdetekor legalább egy DMARD-ot szedtek, szignifikánsan gyorsabban gyógyultak, mint azok, akik a seb fellépésekor nem kaptak ilyen kezelést (190,5 nap vs. 340 nap, p = 0,016). A begyógyult sebekhez nagyobb számú DMARD-kezelés társult a seb kezdetén, mint a nem gyógyult sebekhez (1,6 ± 1,3 vs. 1,2 ± 1,1; p = 0,021).

2023-ban Yu Mori (Sendai, Japán) és munkatársai beszámoltak egy 76 éves RA-ban szenvedő nő esetéről, akinél a lábfej deformitása miatti műtét után pyoderma gangrenosum (PG) fejlődött ki. A beteg abatacepttel és szisztémás glükokortikoidokkal végzett kezelés során javulást mutatott a mély fekélyes elváltozásokban az NPWT révén. Az ezt követő helyi glükokortikoid terápia a PG remissziójához vezetett. Ez az eset arra utal, hogy az NPWT immunszuppresszív körülmények között alkalmazva nem súlyosbítja a patológiát, és előnyös lehet a súlyos fekélyes PG kezelésében.

Már idén, 2024-ben jelent meg Seung Beom Park (Szöul, Dél-Korea) és munkatársai tanulmánya, amelyben kimutatták, hogy az AESIS-1, a rheumatoid arthritis terápiás peptidje felgyorsítja a sebgyógyulást azáltal, hogy elősegíti a fibroblasztok migrációját.

Az atlantai székhelyű Arthritis Foundation e témával foglalkozó oldala szerint a lábfekélyek többsége érrendszeri problémák miatt alakul ki, de körülbelül 20%-uk autoimmun betegségekhez kapcsolódik. Néhány évvel ezelőtt a Mayo Clinic kutatói arról számoltak be, hogy az RA-val összefüggő lábszárfekélyek valószínűsége annál nagyobb, minél régebben beteg az illető. Öt évvel a diagnózis után a Mayo-vizsgálat résztvevőinek 5%-ánál alakult ki lábfekély, 25 évre pedig a betegek 26%-ánál. A nem gyógyuló lábszárfekélyek súlyosak lehetnek; s ezeknek a krónikus sebeknek egy kis százaléka amputációt eredményez.

Mi javasolnak, ha egy RA-s betegnek sebe van?

Ha kis lábseb vagy fekély keletkezik, kövesse az alábbi lépéseket:
- Finoman tisztítsa meg a sebet sóoldattal vagy az orvos által javasolt tisztítószerrel!
- Helyezzen fel steril kötszert és tekerje be gézzel!
- Cserélje ki a kötést legalább minden második nap!
- A zuhany alatt kerülje el, hogy a kötés nedves legyen, különösen ne érintkezzen szappannal vagy samponnal!
- Növelje a fehérjebevitelt, hogy elősegítse a gyógyulást! A fehérjepor és a turmixok különösen jó szolgálatot tehetnek.

Azonnal forduljon orvosához, ha fertőzésre utaló jeleket észlel, mint például:
- Tartós, fokozott fájdalom a seb területén
- A seb elszíneződése a szélei közelében – gyakran sötét vagy kékes színű
- Fokozott folyadékeltávozás a sebből
- Vörösség vagy duzzanat a seb körül, vagy elterjedése onnan kiindulva
- Rossz szag jön a sebből

A seb súlyosságától függően speciális ellátásra lehet szükség, amely magában foglalhatja a debridálást, a kollagén kötszereket, a hiperbár oxigén-terápiát, a növekedési faktorokat és a biológiailag módosított bőrhelyettesítőket vagy graftokat. Szükség lehet a negatívnyomás- terápiára is, amely időszakosan nyomást gyakorol a sebre, és sikeresen gyógyítja a lábszárfekélyeket RA-s betegeknél.

Mint láthattuk, az RA (amelynek gyakorisága a fejlett országokban 0,3 és 1 százalék közötti) és a sebkezelés közötti kapcsolat bonyolult, és a betegség kezelése mellett a sebkezelési stratégiákat is egyénre szabottan kell alkalmazni. A gyulladáscsökkentő kezelések és a sebkezelési technikák kombinációja lehet a kulcs a gyógyulás elősegítésére az RA-ban szenvedő betegeknél. Fontos, hogy az egészségügyi szakemberek tisztában legyenek ezekkel a kihívásokkal, és megfelelően kezeljék a sebeket, hogy a lehető legjobb eredményeket érjék el.

Az illusztrációk forrása a Freepik.com.

Figyelem! Az eredeti poszt megjelenése után a blogbejegyzéseink csak igen ritkán frissülnek. Mivel az orvostudomány és az egészségipar folyamatosan fejlődik, egyes megállapítások már idejüket múlhatták, ezért feltétlenül figyelje a közzététel időpontját, és – ami még fontosabb – keresse a minél frissebb információkat!